Arbeloa az újabb vereség után: Itt senki nem fogja feladni, ez a Real Madrid!

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.03.03. 09:35
null
Álvaro Arbeloa szerint még semmi nincs veszve (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid vezetőedzője, Álvaro Arbeloa szerint a bajnoki címért zajló versenyfutás annak ellenére sem ért véget, hogy csapata zsinórban két La Liga-mérkőzést is elveszített.

Mint arról beszámoltunk, a Getafe hétfő este 2008 óta először győzött a Bernabéuban. A találkozó egyetlen gólját Martín Satriano szerezte az első félidőben, látványos lövéssel. A Real Madrid több nagy helyzetet is kialakított, de nem tudott betalálni.

A vezetőedző, Álvaro Arbeloa a mérkőzés után hangsúlyozta, hogy a bajnoki versenyfutás még korántsem dőlt el. „Nem, természetesen nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy szertefoszlottak-e csapata reményei. – Harminchat pontot lehet még megszerezni, meg kell küzdenünk értük. Itt senki nem fogja feladni, ez a Real Madrid. Négy pont ledolgozható különbség.”

„Ez olyan meccs volt, amelyből többet is kihozhattunk volna a játékunk alapján. Sokkal tisztább helyzeteink voltak, mint nekik, de a futball nem arról szól, mit érdemelsz. A Getafe azt csinálta, amit szokott. Semmi olyasmi nem történt, amire ne számítottunk volna.”

Arbeloa a kritikákra is reagált: „Nagyszerű játékosaink vannak, erős a keretünk, és lesznek visszatérők, akik sokat segítenek majd. Megértem a kritikát egy ilyen vereség után, de helyzeteket alakítottunk ki a gólszerzéshez. Tudunk-e jobban játszani? Igen, ez is igaz. A játékosok hozzáállását ugyanakkor nem kritizálhatom. Az én dolgom, hogy javítsak a csapat játékán.”

A játékvezetői jelentésből kiderült, hogy Franco Mastantuonót azért állította ki Alejando Muniz Ruiz, mert egy döntésénél az argentin játékos ezt kiáltotta felé: „Micsoda szégyen... Kib.szott szégyen!”

Franco Mastantuono nehezen fogadta el a piros lapot (Fotó: Getty Images)

A Realnak két kulcsembere is hiányzott a meccsen: Kylian Mbappé térdsérülés, míg Jude Bellingham combprobléma miatt nem volt bevethető. A madridiak pénteken a Celta Vigo otthonába látogatnak, majd jövő héten a Manchester City ellen játszanak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

SPANYOL LA LIGA
26. FORDULÓ
Real Madrid–Getafe 0–1 (Satriano 39.)
Kiállítva: Mastantuono (90+5.), ill. Liso (90+7.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Barcelona26211471–26+4564
  2. Real Madrid26193454–22+3260
  3. Atlético Madrid26156543–23+2051
  4. Villarreal26163748–31+1751
  5. Betis261110542–32+1043
  6. Celta Vigo261010636–28+840
  7. Espanyol261061033–39–636
  8. Real Sociedad2698938–38035
  9. Athletic Bilbao261051130–36–635
10. Osasuna26961130–30033
11. Getafe26951221–29–832
12. Sevilla26861234–41–730
13. Girona26791027–42–1530
14. Valencia26781127–39–1229
15. Rayo Vallecano25691023–32–927
16. Alavés26761323–34–1127
17. Elche265111034–39–526
18. Mallorca26661429–42–1324
19. Levante26561528–44–1621
20. Oviedo25381416–40–2417

 

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
8 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53