Kiderült, milyen sérüléssel küzd Kylian Mbappé

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.03.02. 20:33
null
Kylian Mbappé térdsérüléssel bajlódik (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid hétfőn azt közölte, hogy Kylian Mbappének kificamodott a térde, arról viszont nem esett szó, mikor térhet vissza a pályára a világbajnok francia labdarúgó.

Mint a spanyol klub közölte, a Real Madrid orvosainak felügyelete mellett Párizsban, francia specialisták által elvégzett vizsgálatok során kiderült, hogy Kylian Mbappé bal térde kificamodott. A rehabilitáció konzervatív kezeléssel folytatódik, tehát jelen állás szerint nem műtik meg a játékost.

A királyi gárda szokás szerint nem írt arról, mennyi időbe telhet a támadó felépülése, de ezúttal sem a Marca, sem az As, sem a Mundo Deportivo nem közölt becslést erre vonatkozóan, amikor beszámolt a hírről.

A 27 éves futballista a szerdai, Benfica elleni BL-visszavágót (2–1) is kihagyta már, de az idényben korábban is küzdött térdsérüléssel. Január elején mindössze 11 napos pihenőt tartott, és állítólag ebből adódnak problémák, ugyanis legalább három hét szünetre lett volna szüksége.

A blancók számára nyilván fontos lenne, hogy a francia támadó mihamarabb visszatérjen, hiszen a csapatra a március végi válogatottszünetig (a ma estit nem számítva) öt mérkőzés vár, közte a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős párharc.

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
18 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Nemzetek Ligája: Kylian Mbappé influenzával küzd

Minden más foci
2026.09.22. 20:50

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28