Kirúgta edzőjét a Sevilla a bajnoki hajrá előtt – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.03.23. 14:55
null
Matías Almeyda (Fotó: Getty Images)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla hétfőn délután hivatalos honlapján jelentette be, hogy már nem Matías Almeyda a csapat vezetőedzője.

Az argentin szakember 265 napig, 32 mérkőzésen irányította az andalúziai együttest: a mérlege tíz győzelem mellett hét döntetlen és 15 vereség volt. A madridi As arról számolt be, hogy Almeyda menesztését azonban elsősorban az indokolta, hogy a csapat nagyon rossz képet festett magáról az elmúlt hetekben, ráadásul kimondottan nehéz a sorsolása a bajnoki hajrában.

A Sevilla 29 forduló után csak a 15. helyen áll a La Liga tabelláján, előnye csupán három pont a már kieső helyen álló Mallorca előtt. A gárda szombaton hazai pályán szenvedett 2–0-s vereséget a Valenciától, és az ezt megelőző három bajnokiján is nyeretlen maradt.

Csak az elmúlt négy évben Almeyda már a nyolcadik edző volt, aki irányította a Sevillát Julen Lopetegui, Jorge Sampaoli, José Luis Mendilibar, Diego Alonso, Quique Sánchez Flores, García Pimienta és Joaquín Caparrós után, és most egy újabb szakember veszi majd át a csapatot, de arról egyelőre nincs még sajtóinformáció sem, hogy ki.

 

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41