Gyász: elhunyt José Emilio Santamaría, Puskás Ferenc egykori madridi csapattársa

P.  GY. B. P. GY. B.
2026.04.15. 11:29
null
José Emilio Santamaría (jobbra) és Puskás Ferenc (Fotó: Getty Images)
Gyászol a nemzetközi futball, 96 éves korában elhunyt José Emilio Santamaría. A legendás futballista haláláról klubja, a Real Madrid számolt be.

José Emilio Santamaría 1929. július 31-én született Uruguay fővárosában, Montevideóban, és az egyik helyi óriásklubban, a Nacionalban kezdte játékos-pályafutását, amellyel 1957-ig öt bajnoki címet is nyert.

Santamaría 1957-ben Európába szerződött, a Real Madrid labdarúgója lett, és ott még nagyobb sikereket ért el: hatszor nyerte meg a spanyol bajnokságot, egyszer a kupát, s emellett négyszeres BEK-győztes is volt. 1958-tól 1966-os visszavonulásáig csapattársa volt Puskás Ferenc is.

Santamaría (középen) 1954-ben vb-elődöntőt játszott Uruguay színeiben, a háttérben Czibor Zoltán ünnepel (Fotó: AFP)

Pályafutása elején uruguayi válogatott volt, hússzor ölthette magára a dél-amerikai ország mezét, részt vehetett az 1954-es világbajnokságon is, és pályára lépett a Magyarország ellen hosszabbításban 4:2-re elbukott elődöntőben, majd 1957-ben a Copa Américán szerzett bronzérmet. 1958-tól már spanyol válogatott volt, Puskással együtt szerepelt az 1962-es chilei világbajnokságon, amely csalódással zárult, hiszen a spanyolok nem jutottak tovább a csoportjukból, a két mérkőzésen szereplő Santamaría pedig a vb után már nem kapott meghívót. A spanyol válogatottban 16 meccsen kapott bizalmat.

Visszavonulása után edző lett, 1968-ban rá bízták az olimpiai válogatott vezetését, 1971-től 1977 végéig az Espanyol vezetőedzője volt. Santamaría ezt követően a spanyol szövetségnél dolgozott, az utánpótlás- és olimpiai válogatott után 1980-ban megkapta a felnőttválogatott irányítását, és ő vezette a hazai, 1982-es vb-n is az együttest, de Spanyolország a második csoportkör után kiesett.

Spanish Soccer - Primera Liga - Real Madrid v Valencia
Santamaría (a felső sorban balról a negyedik) a Real Madridban (Fotó: Getty Images)

A Marca beszámolója szerint Santamaría nemrég otthonában szenvedett balesetet, idős kora miatt azonban nem műtötték meg. A madridi kórházban kezelték, ahol szerdán elhunyt.

„Santamaríára örökre klubunk egyik legnagyobb szimbólumaként fognak emlékezni – mondta a halálhírt bejelentő spanyol klub elnöke, Florentino Pérez. – Egy olyan csapat tagja volt, amely örökre minden madridista és futballrajongó emlékezetében él majd szerte a világon. Alfredo Di Stéfanóval, Puskás Ferenccel, Paco Gentóval és Raymond Kopával együtt ez a csapat kezdte el építeni a Real Madrid legendáját.”

 

Legfrissebb hírek

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
18 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
Tegnap, 10:04

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28