A Dortmundot BL-döntőbe vitte, nyártól az Athletic Bilbao vezetőedzője lesz

K. Zs.K. Zs.
2026.05.05. 12:45
Edin Terzic két éve nem dolgozik vezetőedzőként, televíziós szakértőnek gyakorta felkérik (Fotó: Getty Images)
A következő idénytől Edin Terzic lesz az Athletic Bilbao vezetőedzője – jelentette be hivatalos felületein a baszk labdarúgócsapat kedden.

Edin Terzic 2028. június 30-ig szóló szerződést írt alá, hivatalosan az új idény rajtja előtt mutatják be.

A 43 éves tréner futballistaként alsóbb osztályokban játszott, majd a Borussia Dortmund akadémiáján kezdett edzősködni. Pályaedzőként Slaven BIlic munkáját segítette a Besiktasnál és a West Ham Unitednél, majd visszatért a dortmundiakhoz, ahol két időszakban is betöltötte a vezetőedzői posztot; egy Német Kupa-diadal (2021) és egy BL-döntős szereplés (2024 – 0–2 a Real Madrid ellen Londonban) fűződött a nevéhez.

Az idény végén távozó Ernesto Valverde a harmadik időszakát tölti a bilbaói csapat vezetőedzőjeként; éppen a hétvégén, az Alavés elleni 4–2-es győzelem után ünnepelték meg játékosai – az volt az 500. mérkőzése a csapat élén.

A bilbaóiaknak nincs jó idényük, négy fordulóval a zárás előtt csupán a nyolcadik helyen állnak a spanyol bajnokságban.

 

 

Legfrissebb hírek

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

A vb-n irányító volt mexikói szövetségi kapitány ül le a Valencia kispadjára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 22:41