Idegenben két vállra fektette az Espanyolt, elhalasztotta a bajnokavatást a Real Madrid

V. H. L.V. H. L.
2026.05.03. 22:56
null
Fotó: Getty Images
Felejthető első félidő után a másodikban ragyogóan futballozó Vinícius Júnior két góljával nyert 2–0-ra Real Madrid az Espanyol vendégeként a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság (La Liga) 34. fordulójának utolsó vasárnapi mérkőzésén.

A városi vetélytárs Espanyol csinálhatott bajnokot a Barcelonából, amennyiben legalább döntetlent ér el a Real Madrid vendéglátójaként. A hazaiak győzelemre nemigen számíthattak, hiszen a 2026-os naptári évben még egyszer sem szerezték meg mindhárom pontot a ligában, a „királyiak” pedig szerették volna legalább a következő fordulóig, a barcelonai el Clásicóig elodázni az ősi rivális megkoronázását.

Nem kellett sokáig várni az első nagy gólhelyzetre: a 8. percben Vinícius Júnior célozta meg Marko Dmitrovics kapuját a tizenhatos vonaláról, de balszerencséjére lövése a kapufán csattant. Aki a biztató kezdés után arra számított, hogy futószalagon érkeznek majd a helyzetek, annak csalódnia kellett: a két csapatnak sikerült egy-egy kaput eltaláló kísérlettel lehozni az első félidőt, amelyben egy csúnya Omar el-Hilali-belépő is borzolta a kedélyeket. A marokkói a 25. percben lépett oda betonkeményen Viníciusnak, elsőre piros lapot kapott Jesús Gil Manzano játékvezetőtől, ám a VAR-szobában – jogosan – úgy vélték, a sárga lap elégséges büntetés lesz.

Tíz percet kellett várni a második félidőben, hogy a fölényben futballozó vendégek megszerezzék a vezetést: ekkor Gonzalo García találta meg remek labdával a tizenhatoson belül helyezkedő Vinícius Júniort, a brazil szépen átvette a labdát, és a kapufa „közreműködésével” a hálóba lőtt. Ezzel a dél-amerikai fenegyereknél beindult az üzlet, tizenegy perccel később már két gól állt a neve mellett, ekkor Jude Bellingham sarokkal tette elé a labdát, ő pedig pazar mozdulattal kilőtte a hosszú sarkot. A folytatásban már sorozatban jöttek a madridi helyzetek, előbb Franco Mastantuono, majd Gonzalo García puskázott el egyet-egyet, de több gól már nem esett – 2–0-s sikerével elnapolta a bajnokavatást a fővárosi gárda.

SPANYOL LA LIGA
34. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Espanyol–Real Madrid 0–2 (Vinícius Jr. 55., 66.)
Celta Vigo–Elche 3–1 (H. Álvarez 14., I. Aspas 30., B. Iglesías 85., ill. A. Silva 82. – 11-esből)
Getafe–Rayo Vallecano 0–2 (Camello 38., Nteka 73.)
Betis–Oviedo 3–0 (C. Hernández 22., 58., Ezalzuli 45.)

HÉTFŐ
21.00: Sevilla–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
Szombaton játszották
Alavés–Athletic Bilbao 2–4 (Blanco 8., Tenaglia 68., ill. Navarro 46., Sancet 74., N. Williams 83., 87.)
Osasuna–FC Barcelona 1–2 (R. García 89., ill. Lewandowski 81., Ferran Torres 86.)
Villarreal–Levante 5–1 (Mikautadze 38., 68., Moleiro 62., Buchanan 87., Pépé 90., ill. Espi 51.)
Valencia–Atlético Madrid 0–2 (Luque 74., Cubo 82.)
Pénteken játszották
Girona–Mallorca 0–1 (S. Costa 42.)

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk P 
1. Barcelona34291488–29+59 88 
2. Real Madrid34245570–31+39 77 
3. Villarreal34215864–39+25 68 
4. Atlético Madrid34196958–36+22 63 
5. Betis341314752–41+11 53 
6. Celta Vigo3412111148–44+4 47 
7. Getafe341351628–36–8 44 
8. Athletic Bilbao341351639–50–11 44 
9. Real Sociedad3311101252–520 43 
10. Osasuna341191440–42–2 42 
11. Rayo Vallecano3410121235–41–6 42 
12. Valencia341091537–50–13 39 
13. Espanyol341091537–51–14 39 
14. Elche349111445–53–8 38 
15. Mallorca341081642–51–9 38 
16. Girona349111436–51–15 38 
17. Alaves34991640–53–13 36 
18. Sevilla33971740–55–15 34 
19. Levante34891736–54–18 33 
20. Oviedo346101826–54–28 28 

 

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29