La Liga: Arbeloa megerősítette, hogy távozik a Real Madridtól

2026.05.22. 12:06
null
Álvaro Arbeloa (Fotó: Getty Images)
Álvaro Arbeloa, a Real Madrid megbízott vezetőedzője az újságíróknak pénteken megerősítette, hogy az idény végén távozik a tizenötszörös BEK/BL-győztes spanyol csapat éléről.

Megrősítette távozását a Real Madrid kispadjáról Álvaro Arbeloa. A 43 esztendős spanyol tréner igennel válaszolt arra az újságírói kérdésre, hogy az Athletic Bilbao elleni szombati bajnoki lesz-e az utolsó találkozója a királyi gárda kispadján. Egyben hozzáfűzte: készen áll az új kihívásokra.

„Remélem, hogy ez csak egy »később találkozunk« lesz, mivel ez mindig is az otthonom volt, számos különböző szerepkörben húsz évet töltöttem már a Real Madridnál. Ez lesz most a záró mérkőzésem a csapat trénereként. Nem tudom, hogy az életemben is az utolsó lesz-e, sosem tudhatjuk. Igyekszem kiélvezni” – fejtette ki.

A Real Madrid január 12-én jelentette be a spanyol Xabi Alonso távozását, aki a szezon kezdete előtt vette át a vezetőedzői posztot. Helyére honfitársa, Arbeloa került, akinek irányítása mellett a fővárosi alakulat második helyen zár a pontvadászatban, a Bajnokok Ligájában a negyeddöntő, a Király Kupában – Arbeloa bemutatkozó mérkőzésén – a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az együttes számára.

Sajtóhírek szerint a jelenleg a Benficánál dolgozó José Mourinho térhet vissza a Real Madridhoz, amelynél 2010 és 2013 között már dolgozott. Első ciklusában mindhárom idényben nyert aranyérmet a Reallal, 2011-ben a Király-kupában, egy évvel később a bajnokságban végzett az első helyen a csapat, majd 2013-ban a spanyol Szuperkupát is elhódította. Az új megbízatása két évre szólhat.

A Portóval és az Internazionaléval Bajnokok Ligája-, a Manchester Uniteddel Európa-liga-, az AS Romával pedig Konferencialiga-győztes Mourinhót 2003-ban, 2004-ben, 2009-ben és 2011-ben is a világ legjobb klubedzőjének választották meg.

 

Legfrissebb hírek

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 15:15

„Akadémiánk szimbóluma” – Carvajal 23 év után elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:25

Mindenben megegyeztek, már csak aláírni kell: Mourinho lesz a Real Madrid edzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.18. 13:05

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Antoine Griezmann gólpasszal búcsúzott a Metropolitanótól; Vinícius Júnior góljával nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 21:00

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Meghozta döntését a Real Madrid csapatkapitánya – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 15:40

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33
Ezek is érdekelhetik