Az Atlético játékosai a szurkolóktól búcsúztak, míg Julián Álvarez bevonult az öltözőbe

B. A. P.B. A. P.
2026.08.23. 21:31
null
Julián Álvarez a mérkőzés után egyedül az öltözőbe ment (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Atlético Madrid 2–2-es döntetlent játszott a spanyol futballélvonal 2. fordulójában. A mérkőzésen az idényben először pályára lépett Julián Álvarez, aki azonban továbbra sem lett közönségkedvenc Madridban.

Julián Álvarez a világbajnokságon nyíltan kimondta, hogy a Barcelonában szeretne játszani, azonban az Atlético Madrid vezetősége leszögezte, semmiképp sem engedik el a katalánokhoz. A Malaga elleni idénynyitón a keretbe sem került be Álvarez, a Villarreal ellen viszont már ott volt a padon, de a bemutatásánál hangosan fütyült a Metropolitano Stadion közönsége.

Az argentin támadó a 66. percben állt be a 2–2-es döntetlennel végződő mérkőzésen. A lefújás után Álvarez több csapattársával és ellenféllel is lepacsizott, majd az Atlético Madrid játékosai a szokásokhoz megfelelően körbementek a stadionban, és megköszönték a szurkolók támogatását. Eközben Julián Álvarez egyenesen besétált az öltözőbe, amit a szurkolók sem hagytak szó nélkül.

A klub azonban magyarázatot adott az esetre. Nem Álvarez döntése volt, hogy nem megy oda a szurkolókhoz, hanem a klub javasolta, hogy ezzel elkerüljék a konfliktust. „A klub úgy döntött, hogy Julián Álvarez nem mehet át a csapattársaival, hogy üdvözölje a szurkolókat. Julián a mi játékosunk, szükségünk van rá. Amíg a mi játékosunk, addig gondoskodom róla” – idézi Diego Simeonét, az Atlético Madrid vezetőedzőjét a Mundo Deportivo.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzés
Atlético Madrid–Villarreal 2–2 (Pubill 59., G. Simeone 86., ill. Moreno 66. – 11-esből, Mikautadze 78. – 11-esből)
Kiállítva: Le Normand (Atlético, 77.)

 

Legfrissebb hírek

Egy kipattanó itt, egy potya gól ott – nem bírt egymással a Deportivo és a Levante

Spanyol labdarúgás
6 órája

A göbbelsi propagandához hasonlította a Real Madrid kommunikációját Javier Tebas, a klub válasza nem váratott magára

Spanyol labdarúgás
12 órája

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
2026.10.15. 09:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05