Andrés Iniesta: Spanyolország még csak évek múlva lesz a csúcson
Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2024. október 7-én jelentette be Andrés Iniesta, hogy visszavonul a profi futballtól, ám a kiváló spanyol középpályás körül azóta is zajlik az élet. Üzemelteti a családi borászatát, társalapítója a Never Say Never (Soha ne mondd, hogy soha) sport- és szórakoztató ügynökségnek, június 1-jén pedig kinevezték az arab emírségekbeli másodosztályban szereplő Gulf United vezetőedzőjének. Hétfőn az életútját végigkísérő interaktív kiállítás nyílt az egyik barcelonai moziban, s ezzel kapcsolatban a 42 éves középpályás exluzív interjút adott a három nagy spanyol sportlapnak, a Marcának, az As-nak és a Mundo Deportivónak. A spanyol válogatott, a Barcelona, a botrányos Negreira-ügy, no meg a közelgő Aranylabda-szavazás is szóba került.
Sokak szerint 2010-ben ő érdemelte volna meg a díjat, de elmondta, hogy egyáltalán nem tulajdonít nagy jelentőséget az elismerésnek. Azt sem érti, hogy manapság ekkora a felhajtás körülötte. Az utóbbi években hónapokkal a ceremónia előtt zajlik a kampány a különböző felületeken, és arra is emlékezhetünk, amikor a Real Madrid játékosai tüntetőleg nem mentek el az ünnepségre.
„Meglep, amikor azt hallom, mennyire fontos az Aranylabda – mondta a 131 válogatottsággal büszkélkedő középpályás. – Mintha az egyén előrébb lenne a közösségnél. Szeretném azt hinni, hogy elsősorban minden szurkoló arra vágyik, hogy a csapata trófeákat nyerjen. Az Aranylabdát sosem szabadna egy szinten kezelni a Bajnokok Ligája-sikerrel vagy egy bajnoki címmel. Néha hajlamosak rá úgy tekinteni, mintha ez lenne a legfontosabb elismerés, de ez nem így van. A szurkolók sem mennek ki az utcára ünnepelni, ha valaki megnyeri. Nem is izgat különösebben, hogy ki kapja meg, de örülnék, ha a vb-arany után spanyol futballistát díjaznának.”
A spanyol válogatottal kapcsolatban elmondta, hogy a mostani generáció előtt nagyon szép jövő áll, és beszélt arról is, mi járt a fejében, amikor Iker Casillasszal, Sergio Ramosszal és a többi világbajnok legendával szurkolt a válogatottnak, amely Ferran Torres győztes góljával 1–0-ra nyert az Argentína elleni, New Yorkban rendezett döntőben. Tizenhat éve ő élt át hasonlót, amikor a 2010-es johannesburgi fináléban eldöntötte a hollandok elleni összecsapást.
„Nagyon megható volt a helyszínen átélni a sikert – folytatta Andrés Iniesta. – Egy vb-győzelem is nagyszerű, de a kettő teljesen más szintre emeli Spanyolországot. Biztos, hogy a mi generációnk hatással volt a mostanira. A válogatott magját most is a Barcelona játékosai alkották, kiegészülve a többi csapat kiváló játékosaival. Nagyon büszkék vagyunk arra a stílusra, amit a válogatott játszik. A jelenlegi generáció talán abban különbözik a miénktől, hogy még nagyon fiatal. Ha kicsit előretekintünk, a csapat magja évek múlva lesz karrierje csúcsán. Nagyon szép sikereket érhet még el ez a válogatott.”
A jelenlegi Barcelonából dicsérte Lamine Yamalt, Pedrit, Fermín Lópezt, Gavit és Dani Olmót, a Negreira-ügyről pedig az As-nak elmondta, hogy nem érzi azt, hogy abban az időszakban bármilyen segítséget kapott volna a csapat a pályán. Mint ismert, a katalánok 2001 és 2018 között több mint 7 millió eurót fizettek José María Enríquez Negreirának, a játékvezetői bizottság akkori alelnökének. A vád szerint ebből jogtalan előnyt kovácsolt a klub, amely azzal védekezik, hogy csupán játékvezetői elemzéseket és tanácsadást kapott.
Andrés Iniesta kapcsán viszont immár az az egyik legfontosabb kérdés, hogy néhány éven belül őt is látjuk-e valamelyik topligás csapat vagy válogatott kispadján. Egykori csapattársai közül Xavi jelenleg a holland válogatottat irányítja, míg Cesc Fabregas a Como kispadján ér el szép sikereket. A 42 éves középpályás bizakodó, ugyanakkor azt is elismerte, hogy az edzői munka sokkal nehezebb, mint a futballistalét. Egy év múlva, pro licences edzőként viszont a Barcelonát is irányíthatja.
„Köztudomású, milyen sokat jelent nekem a Barcelona, szép lenne, ha egyszer edzőként térhetnék vissza, de nem törekszem erre megszállottan – válaszolta. – Játékosként tudtam, hogy szeretnék profi futballista lenni, a Barcelonában játszani és trófeákat nyerni. Most nincs ilyen konkrét cél, majd az idő eldönti. Egyelőre nagyon élvezem az edzői munkát. Nagy igazság, hogy játékosként minden sokkal könnyebb. Akkor nap mint nap a futballnak él az ember, de nem kell a nap huszonnégy órájában a labdarúgással foglalkozni. Edzőként viszont minden apró részletre oda kell figyelni. Időnként próbálok kikapcsolni, de nem egyszerű.”
