Bernal kiállításáig volt partiban a Betis, eseménydús meccsen gyűjtötte be a pontokat a Barcelona

Noha kifejezetten jól kezdte az idényt a Betis – amely már a Real Madridot is két vállra fektette a szezon során –, de intő jel volt a meccs előtt, hogy Manuel Pellegrini mérlege kifejezetten rossz a katalán gigász ellen, s 40 meccsen mindössze ötször tudta legyőzni a címvédőt.
Hansi Flick együttese gyakorlatilag az első valamire való helyzetéből megszerezte a vezetést, Lamine Yamal egy Koundétól kapott labdával indult meg, egy finom csellel lerázta a védőjét, majd a 16-os sarka mellől, ballal tekert a jobb felsőbe – parádés gól! A Betis válaszára a félidő derekáig kellett várni: egy bal oldali szöglet (amelyet mindenki elengedett) után Fornals emelte vissza a labdát a jobb szélről az ötösön belülre, ahonnan Valentín Gómez bólintott a hálóba.
A félidő hajrája drámai forgatókönyvet hozott: előbb Rodri hozta ismét előnybe a katalánokat egy fejessel, majd jött Giovani Lo Celso, és 24 méterről, kapásból lőtt bődületesen nagy gólt a bal felsőbe. Az egész stadion ünnepelt, de jött a VAR, és visszavonta a találatot arra hivatkozva, hogy egy Betis játékos 20 másodperccel korábban a felkarjával ért a labdába. A szünetben tehát maradt a Barca-vezetés, és az is eldőlt, hogy a következő napokban (Javier Tebas La Liga-elnök legnagyobb bánatára) ismét a játékvezetőkről fognak beszélni Spanyolországban, a döntés jogosságától függetlenül.
A fordulás után is fergeteges küzdelmet láthattunk, a játékrész elején Gabriel Jesus két góljából egyet adott meg a VAR, majd percekkel később Abde Ezzalzuli egy gyors ellentámadás végén 16 méterről szépített. A Betis támadósora még a gólt ünnepelte, amikor a félpályán már egy tömegjelenet alakult ki a hazai kapus, Álvaro Valles „jóvoltából”. Az általános lökdösődés közepette Lamine Yamal nekirontott Facundo Bernalnak, aki enyhén megkoccantotta a világbajnok tini homlokát, Yamal pedig (minő meglepetés!) teátrálisan össze is esett. A játékvezető Bernalt kiállította a fejelésért, Yamal pedig sárga lappal tudta le az incidenst.
A kiállítás megtörte az egyenlítésért rohanó Betis lendületét, s innen már csak a Barcelona akarata érvényesült. A 62. percben egy szabadrúgás után Eric García döntötte el közelről a lényegi kérdéseket, majd a hajrában Dani Olmo átlövése is beakadt – eseménydús, s a semleges néző szempontjából élvezetes meccset nyert meg a Barcelona, amelyre a Bajnokok Ligájában a címvédő Paris Saint-Germain, majd a következő hétvégén a Real Madrid elleni El Clásico vár. 2–5
SPANYOL LA LIGA
9. FORDULÓ – szombati mérkőzés
Real Betis–FC Barcelona 2–5 (V. Gómez 27., Ezzalzuli 53., ill. Yamal 10., Rodri 41., G. Jesus 51., E. García 62., Olmo 81.)
Kiállítva: F. Bernal (Betis, 54.)
Korábban játszották
Espanyol–Atlético Madrid 0–1 (Baena 89.)
Villarreal–Elche 0–0
Vasárnap játsszák
14.00: Osasuna–Racing Santander (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–Alavés (Tv: Spíler2)
18.30: Málaga–Real Sociedad (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Sevilla (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
Hétfőn játsszák
21.00: Getafe–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2)
Pénteken játszották
Deportivo–Levante 1–1 (Nsongo 63., ill. Requena 82.)









