Aczél Zoltán és a klubelnök az új helyzetről

Vágólapra másolva!
2011.12.05. 09:09
null
Aczél Zoltán már a siófoki kinevezésekor érezhette a bajt – ha még nem is a mostanit<br />(Fotó: NS-archív, Korponai Tamás)
Címkék
Az utóbbi egy hétben tele van a magyar sajtó a fogadási botrány legújabb fejleményeivel, amelyek akkor kaptak immár tényleg nagy visszhangot, amikor egy valóban érdemi szereplő is a hatóságok cselekvési hatósugarába (s egyelőre rács mögé is) került. Aczél Zoltán tudniillik hivatalban lévő NB I-es vezetőedző, ráadásul évek óta aktív szereplője a honi futball első vonalának. Pontosan három esztendeje vette át a Siófok irányítását – ahol aztán nemsokára részese lett azoknak a meccseknek is, melyek kapcsán most csalással vádolták meg.

A magyar válogatott akkori pályaedzője, a REAC-tól nem sokkal korábban menesztett Aczél Zoltán lett 2008. december 5-én a kiesőjelölt BFC Siófok vezetőedzője. Noha nem „kötelezően" teljesítendő feladatként nevezték meg a bennmaradást, a csapatnak az elvárás szerint azért persze küzdenie kellett majd, amíg él(t) a remény.

A sárga-kékek ősszel hivatalban lévő klubmenedzserét, Détári Lajost ezzel párhuzamosan az utánpótlásért felelős szakmai igazgatóvá tették meg, így a Győr elleni bajnokin Dömét a kispadon helyettesítő, addig"normál" szakmai igazgatóként ténykedő Keszei Ferenc lett az egyesületi átszervezés nagy vesztese.

Mindenesetre az egyik helyi szállodában aligha feküdte meg aznap a jelenlévők gyomrát a klub szervezésében – és a játékosok részvételével – elfogyasztott fejedelmi ebéd, mert bár a vezetők közölték, hogy az élvonal 15. helyén szerénykedő csapat új összetételű szakmai stábbal fut neki a tavaszi „túlélőtúrának", váratlan bejelentés mégsem történt, lehetett számítani erre.

Nemes Ferenc tulajdonos a desszert után „tálalt ki", s elmondta: 2008. január 1-jétől Aczél Zoltán a vezetőedző. A 41 esztendős szakember fél plusz egy éves megállapodást kötött a Balaton-partiakkal, segítőjeként pedig Hagymási Zoltán dolgozhatott.

Détári Lajosnak közben módosították a szerződését. A Nemzeti Sport megkérte a szakembert, ismertesse az új feladatkörével járó kötelezettségeit, ám ő munkatársunkat Nemes Ferenchez irányította, akitől megtudhattuk: az egykori világválogatott labdarúgó az U17-es, U19-es, valamint az NB III-as együttes munkájának felügyeletét kapta (ám nem sokáig maradt, már a következő év januárjában kinevezték a Vecsés szakmai igazgatójának).

„Szóban már megállapodtunk, tisztáztuk Détári Lajossal, mi a feladata – avatta be az NS-t a BFC Siófok tulajdonosa. – A korábbi szakmai igazgatónak, Keszei Ferencnek az NB III-as együttes kispadját ajánlottuk, de a szakembert váratlanul érte a felkérés, s hétfőig gondolkodási időt kért."

Nemes Ferenc azt is elárulta: már akkor szerette volna Aczél Zoltánt vezetőedzőnek, amikor még Botos Antal irányította a csapatot.

„Igaz, beszéltem Aczél Zoltánnal – ismerte el a klubvezető. – Kíváncsi voltam, mi történt Rákospalotán, ami a távozásához vezetett. De három jelöltem volt a kispadra, és miután egyeztettük az elképzeléseinket, mellette döntöttem."

Érdekesség, hogy a nemzeti csapatot is segítő tréner új főnöke így éppen az MLSZ alelnöke, Nemes Ferenc lett. „Aczél Zoltán nem az MLSZ alkalmazottja! – szögezte le a siófoki tulaj. – Megbízásos szerződése van ott, amely nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy máshol vezetőedzői feladatokat lásson el. Nincs itt semmiféle összefonódás!"

Ami a rövid távú „stratégiát" illeti, a csapatnak ki kellett (volna) harcolnia a bennmaradást – vagy legalábbis küzdenie, amíg még van esélye. A cél hallatán viszont felvetődött a kérdés: éppen az utolsó helyezett REAC-tól elküldött Aczél Zoltán dob mentőövet a Siófoknak?

„Ez miért baj? – értetlenkedett Nemes Ferenc. – Vegyük csak a hazai edzőkeringőt; hány olyan klub van, amelynek kispadján máshol már felállított, avagy alkalmatlannak vélt szakember ül?! Aczél Zoltánt hajtja a bizonyítási vágy, megérdemli a lehetőséget!"

„Nem várják el a bennmaradást, hiszen ne feledjük: tíz pont a hátrányunk – mondta a szóban forgó szakember. – Olyan csapatot kell kialakítanom, amely az utolsó leheletéig küzd, vagy később célul tűzheti ki a visszajutást. Sokat köszönhetek a REAC-nak, de a siófokiak vezetőedzőt kerestek, s engem választottak. Nincs más hátra, mint hogy a két együttes becsülettel harcoljon. A rákospalotaiakkal mindig a kiesés elkerülése volt a cél, de a mostani feladatom sem számít visszalépésnek. Főképp, mert a munkámat már elismerték azzal, hogy Erwin Koeman mindenféle hátszél nélkül vett maga mellé a válogatotthoz."

A „mission impossible" végül nem sikerült, a Siófok – akárcsak a másik, messze leszakadó gárda, a REAC – kiesett a szezon végén, de azt azért illik hozzátenni, hogy a hátránya hat pontra csökkent a még bennmaradó Honvéd, Nyíregyháza kettőssel szemben. Ennek az állt a hátterében, hogy a Somogy megyei együttes a tavaszi résztabellán a tizedik helyet érdemelte ki, vagyis az évad második felében hatan is kevesebb pontot szereztek nála.

Vagyis ha csupán ezen a perióduson múlik, nem hullott volna alá a másodosztályba. Ezenkívül, mint a legutóbbi időkben (sajnos negatív összefüggésben) sok szó esett róla, az MK-ban a legjobb négy közé jutott, és ott csak a későbbi győztes kispestieknek adta meg magát, méghozzá szűken.

Aczél Zoltánt a búcsú után nem marasztalták, így 2009 őszén Diósgyőrbe ment, később mostani csapatához, Szombathelyre – végül néhány napja börtönbe. A nyomozás viszont jelenleg is tart (a szakember bűnösségének vagy ártatlanságának kérdése még nem tisztázódott kellően), ezért ebben az ügyben – ellentétben a három évvel ezelőtti szezonnal – egyelőre nincs itt az ideje a végeredmény-hirdetésnek.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: visszavonul a válogatottól a dán irányító

Kézilabda
5 perce

Téli olimpia: a britek és az amerikaiak továbbra is hibátlanok curling vegyes párosban

Téli olimpia 2026
11 perce

Téli olimpia: Marco Pantani emléke előtt tiszteleg a franciák sílövője

Téli olimpia 2026
33 perce

Markgráf Ákos: Fel kell nőni a feladathoz, különben nem lehet megragadni az NB I-ben

Labdarúgó NB I
33 perce

A Budapesti Honvédhoz igazolt Mészáros Krisztofer Eb-ezüstérmes tornász

Torna
33 perce

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
41 perce

Pécsi Ármin január legjobb játékosa lehet

Légiósok
45 perce

Odermatt és Shiffrin is történelmet írhat alpesi síben az olimpián, Vonn szereplése nagy kérdés

Téli olimpia 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik