Meleg táncpartnerek miatt tiltakozik Lauda

Vágólapra másolva!
2011.01.26. 09:30
null
Lauda szerint a táncban az a szép, hogy férfiak nőkkel táncolnak (Fotó: Action Images)
Címkék
Élesen bírálta az osztrák közszolgálati televíziót Niki Lauda, amiért a tévé egy homoszexuális műsorvezetője azonos nemű partnerrel akar táncolni az egyik műsorban.

 


„Az ORF-et csak a nézettség növelése vezérli, maga a műsor pedig »rossz viselkedési mintát mutat« a gyerekeknek és a fiataloknak” – nyilatkozta felháborodottan az egykori autóversenyző, ma légitársaság-tulajdonos az Österreich című lap hétfői számának. A televízió vezetősége szerint éppen a heves reakció mutatja, hogy nekik van igazuk.

A műsorban hírességek mérik össze egymással tánctudásukat. Egyikük, a homoszexualitását nyíltan vállaló ismert osztrák énekes, humorista, műsorvezető Alfons Haider két hete bejelentette, hogy egy másik férfival fog táncolni a televíziós program új évadjában.

Lauda azt mondta, „nincs semmi baja a homoszexuálisokkal”, de nem akarja, hogy „táncoló melegek teljesen hamis viselkedési mintát mutassanak a fiataloknak”. „A táncban az a szép, hogy férfiak táncolnak nőkkel – mondta. – Azt sem akarom, hogy egy napon bocsánatot kelljen kérnem azért, hogy heteroszexuális vagyok” - tette hozzá.

A Homoszexuális Kezdeményezés nevű társadalmi szervezet bocsánatkérést követelt az ismert osztrák személyiségtől. Haider a maga részéről azt mondta: „Lauda kijelentései önmagukat minősítik. Nem szükséges semmit hozzáfűzni.”

Alexander Wrabetz, a televízió elnöke kijelentette: az ORF az osztrák társadalmat képezi le, ezért a tervezett műsorszám sugárzása indokolt, mert többletértéket képvisel. „Meglepődtem (Niki Lauda) heves reakcióján, de éppen ez mutatja, hogy ez téma a társadalomban” – mondta.

„Az, hogy igény van a vitára, azt mutatja, hogy az ORF-nek igaza van a produkcióval kapcsolatban” – tette hozzá.

Forrás: MTI

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
6 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik