14 éves srác tervezte a „Farkasok” új trikóját

Vágólapra másolva!
2011.04.22. 11:03
null
A csapatkapitány, Marcel Schäfer, a tervező, Fabian Thamm, és a csapatvezető, Thomas Röttgermann a győztes munkával (Fotó: Vfl-wolfsburg.de)
Címkék
A Vfl Wolfsburg honlapján tartott voksolás eredményeként a Bundesligában szereplő csapat futballistái a 2012–2013-as szezonban a 14 esztendős Fabian Thamm tervezte trikóban játsszák hazai meccseiket.

A Bundesliga 2009-es bajnokcsapatánál az év elején hirdettek pályázatot a csapat új hazai trikójára „Az én mezem, a te mezed” elnevezéssel. A rajongók kitettek magukért: több mint ezer pályamunka érkezett Németország minden szegletéből. Az előválogatás után a szurkolók szavazata döntötte el a végső győztes kilétét. Az pedig nem lett más, mint a 14 éves lipcsei kisfiú, Fabian Thamm. A következő szezonban tehát a játékosok Fabian alkotásában, az alsó részén egy üvöltő farkast ábrázoló mezben fognak kifutni a Volkswagen Arena gyepére.

Az ifjú győztest még egy meglepetés is várta: az előző hétvégén a wolfsburgi csapat vezetőinek kíséretében ellátogatott az Adidas herzogenaurachi központjába, ahol a múzeum végigjárása mellett megmutatták neki, hogyan gyártják a mezeket, és személyesen mondhatta el, hogy milyen gondolatai vannak az új mezzel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
51 perce

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
3 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik