Visszatérhet Angliába a halálos balesetet okozó futballista

Vágólapra másolva!
2011.05.05. 09:03
null
Marcos Alonso összetört BMW-je (Fotó: Dailymail.co.uk)
A spanyol hatóságok engedélyezték Marcos Alonsónak, hogy visszatérjen Boltonba. A fiatal spanyol játékos hétfőn ittasan okozott balesetet, melynek során autója egyik utasa életét vesztette.

A 20 éves futballista túl gyorsan hajtott BMW-jévél, elveszítette uralmát a jármű fölött, és egy betonfalnak hajtott nagy sebességgel. Az autó három utasát (és a sofőrt is) kimentették a tűzoltók, azonban az egyik bennülő, egy 22 éves nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette.

Alonso ellen ittasan okozott, halálos kimenetelű közúti baleset miatt emelnek vádat, addig azonban a spanyol hatóságok engedélyezték, hogy visszatérjen a Bolton csapatához. A jogosítványát, természetesen, bevonták, így nem ülhet volán mögé. Ma már azt is tudni lehet, hogy az autó egyik utasa a Real Madrid fiatal játékosa, Jaime Navarro volt, akinek a baleset során eltört a kulcscsontja.

Az idei szezonban a Boltonban csupán négyszer szóhoz jutó Alonso egyébként nagy múltú futballista család sarja: édesapja a Barcelona és az Atletico Madrid, míg nagyapja a Real Madrid futballistája volt.

Marcos Alonso összetört BMW-je (Fotó: Dailymail.co.uk)
Marcos Alonso összetört BMW-je (Fotó: Dailymail.co.uk)
Marcos Alonso egy ideig a pályán kívül is csak gyalog járhat (Fotó: Action Images)
Marcos Alonso egy ideig a pályán kívül is csak gyalog járhat (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
8 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szép gólokkal hozta a kötelezőt az Oviedo ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.25. 23:00

La Liga: a Sevilla kétgólos hátrányból egyenlített az Elche ellen

Spanyol labdarúgás
2026.01.19. 23:08

Meglepetés San Sebastiánban, a Sociedad legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2026.01.18. 23:06
Ezek is érdekelhetik