Beverte az igazgató a játékosa orrát, mert az el akart igazolni a csapatból

Vágólapra másolva!
2011.06.01. 08:25
null
A heves vérű Duván Vásquez és a békés focista, Félix Micolta (forrás: colombia.com)
Címkék
A kolumbiai Once Caldas futballklub igazgatója, Duván Vásquez nem tudta türtőztetni magát, „hálátlannak és szégyentelennek" nevezte az egyik játékost, Félix Micoltát, és behúzott egyet neki, mivel a játékos kifejtette előtte, hogy elhagyja a csapatot, hiszen a csapat elvesztette az esélyét a bajnoki címre, holott az alapszakaszt megnyerték. Micolta orra eltört az ütéstől.

„Valóban igaz a hír. Tényleg ezt történt. Mindannyian összegyűltünk, és kifejeztük tiltakozásunkat, hiszen ez nagyon csúnya dolog volt” – fejtegette a klub egyik vezetőségi tagja.

Micolta azért is akarta elhagyni a klubot, mert több mint egyhavi járandóságával és sok prémiummal tartoztak neki még a Libertadores-kupa mérkőzéseiről. Duván Vásquez elismerte, hogy behúzott egyet a középpályásnak, és eltörte az orrát, de úgy gondolta, hogy a játékos eljárása hálátlan és szégyentelen volt, hogy le akart lépni a süllyedő hajóról.

„Egyszerűen behúzott nekem egyet. Én erre nem reagáltam semmit. Annyit szóltam, hogy mindent köszönök, aztán eljöttem.” – mondta fájdalmasan Félix Micolta.

Az ügynek még biztosan lesz folytatása, bár a csapat szurkolói szerint ez a kis ütés semmiség volt, és az egész csapatot el kellett volna verni a szégyenteljes rájátszásbeli szereplés miatt.
Legfrissebb hírek

Szappanos Péter lett az őszi szezon legjobbja; Vörös Barna Zalaegerszegen köthet ki

E-újság
5 órája

Hegedű, kalapács, futball – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Szombati sportműsor: pályán a Liverpool, folytatódik a darts-vb

Egyéb egyéni
5 órája

Szalah újabb gólt szerzett, Egyiptom csoportelsőként jutott tovább; Marokkó nem bírt Malival

Minden más foci
5 órája

Győzelmével az ötödik helyre ugrott a Manchester United

Angol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf 17 lövést hárított

Kézilabda
6 órája

Röplabda: eseménydús éven van túl a hazai utánpótlás

Utánpótlássport
7 órája

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
8 órája
Ezek is érdekelhetik