San Bernardino egy telefontársaság nevében jelentkezett Arbeloa nagymamájánál, hogy van egy 4000 eurós kifizetetlen telefonszámlája, amelyet úgy szedett össze, hogy sokat beszélgetett az aktuálisan külföldön lévő madridi védővel. A beszélgetés közben a telefonáló egyfolytában kritizálta Arbeolát, kutyaütőnek nevezte, és az mondta rá, hogy elég ronda az arcberendezése.
Soledad azonban foggal-körömmel védte az unokáját.
„Nekem ő a legjobb és a legszebb. Hogyan mondhatsz olyat, hogy ronda? Ismered egyáltalán Arbeloát?" – kérdezte a felháborodott nagyi San Bernardinót, akihez végig úgy beszélt, mint egy nőhöz, mert Soledad szerint nem olyan volt a hangja, mint egy férfinek.
A második hívásnál bement a szobába Arbeloa, és arra kérte a nagymamáját, hogy fizesse be a számlát.
„Nem fizetem ki!" – tiltakozott a nagymama, de leginkább azon akadt ki, hogy a telefonáló, aki neki összevissza szidta az unokáját, most azt mondta Arbeloának, hogy „varázslatos játékos, aki rendkívül jó pasi".
„Elmész te a pokolba az összes hazugságoddal együtt. Miért kell ilyen hülyeségeket csinálni, Alvarito? Ne járasd a bolondját a nagymamával!" – dohogott a felháborodott Soledad.
San Bernardino megkérte Arbeloát, hogy magyarázza el a nagymamájának a helyzetet, aki csak nehezen tudott lenyugodni.
„Miért csinálsz velem ilyen rossz tréfákat, Alvarito? Egyáltalán nem szeretem az ilyen ugratásokat." – zsörtölődött az unokájával a nagymama.
Arbeloa igyekezett menteni a menthetőt, de csak mérsékelt sikerrel.
„Csak azért tettem, hogy híres legyél, és bekerülj a rádióba, nagyi!"
Legközelebb valószínűleg kétszer is meggondolja, hogy beugrassa a nagymamáját.
