Fernando Alonso Massa gokartversenyén vezetéssel lazít - képek

2013.01.14. 11:24
Fernando Alonso, a Ferrari pilótája egy közösségi portálon osztotta meg képeit brazíliai vakációjáról, amelyen részt vett a „Csillagok erőpróbája" nevű gokartos rendezvényen.

Felipe Massa és Kobajasi Kamui társaságában töltötte Alonso a hétvégét. Nagy örömmel vetették be magukat a gokartpályára, főleg hogy a főszervező maga Felipe Massa volt.

A „Csillagok erőpróbája" most először hozta össze a brazil Formula–1-es világbajnokok családját. Bruno Senna, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna unokaöccse, Nelsinho Piquet, Nelson Piquet fia, Pietro Fittipaldi, Émerson Fittipaldi unokája is ott volt a versenyen, sőt meg is mérkőztek egymással.

Az első edzésen Liuzzi volt a legjobb Grassi és Bianchi előtt. Fernando Alonso a negyedik, Massa a tizedik lett. A másodikon megintcsak Liuzzi nyert, Bianchi és Piquet előtt. Alonso ezúttal tizedik lett, Massa pedig a hetedik.

Magát a versenyt azonban – nem kis meglepetésre – a Force India csapat tavalyi tartalék pilótája, Jules Bianchi nyerte az F1-es nagymenők előtt. A lenti képeket elnézve azonban megállíthatjuk, ez egy olyan vereség volt, ami a legkevésbé sem zavarta a máskor mindig nyerni akaró Alonsót.

Alonso a pályán ilyen autóban körözött (forrás: Twitter)
Alonso a pályán ilyen autóban körözött (forrás: Twitter)
Alonso és Massa (forrás: Twitter)
Alonso és Massa (forrás: Twitter)
Alonso lazít a brazil nyárban (forrás: Twitter)
Alonso lazít a brazil nyárban (forrás: Twitter)
Fernando Alonso nyugiban a pálya mellett (forrás: Twitter)
Fernando Alonso nyugiban a pálya mellett (forrás: Twitter)
Jelenet a versenypályáról (forrás: Twitter)
Jelenet a versenypályáról (forrás: Twitter)
Alonso dokumentál (forrás: Twitter)
Alonso dokumentál (forrás: Twitter)

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
13 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
17 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
21 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Mikor áll végre Verstappen újra a dobogó tetején?

F1
2026.09.19. 09:06

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07