Fegyveresek rabolták ki a Napoli középpályását

Vágólapra másolva!
2013.02.18. 11:39
Nem volt jó napja vasárnap Marek Hamsíknak: a Sampdoria elleni csalódást keltő hazai döntetlen után fegyveresek támadták meg és rabolták ki. Nem ő az első áldozat a csapatból.

A Sampdoria elleni gól nélküli döntetlenre végződő találkozó után a nápolyi Capodichino repülőtérre tartott Marek Hamsík, amikor két fegyveres megállásra kényszerítette az autóját. Egyikük betörte az ablakot, fegyvert fogott a szlovák a futballistára, miközben a másik összeszedte a kocsiban, illetve a játékosnál található értékeket, majd elviharzottak, mielőtt a rendőrség a helyszínre ért volna – írja a La Gazzetta dello Sport, olasz sportújság.

Marek Hamsík: a bűnözők hálójában (Fotó: Action Images)
Marek Hamsík: a bűnözők hálójában (Fotó: Action Images)

A campaniai nagyvárosban, sajnálatos módon, már komoly hagyománya van a futballisták elleni rablótámadásoknak. Andrea Russottót és Gaston Navarrót is az autójában ülve támadták meg, akárcsak Salvatore Aronicát.

Hamsík feleségét is rabolták már ki, akárcsak a csapat korábbi argentin játékosának, Ezequiel Lavezzinek a párját – a játékos nem kis részben emiatt váltott klubot és költözött Párizsba, a Paris Saint-Germain mezét öltve magára. De Marcelo Zalayetát és családját is otthonukban érte támadás.

Azért maradt még az öltözőben olyan, akivel Hamsík meg tudja osztani frissen szerzett tapasztalatait: tavaly decemberben a nyáron igazolt svájci válogatott, Valon Behrami ismerkedhetett meg a város árnyékos oldalával, ami egy Hublot karórájába került.

Edinson Cavanit és feleségét, Maria Soledadot is megtámadták saját lakásukban, ami annyira megviselte az uruguayi csatár nejét, hogy el is kellett költözniük egy másik kerületbe. Ami csak átmeneti megnyugvást hozott: a londoni olimpia idején, amikor férje az brit fővárosban tartózkodott, Maria Soledadot újra megtalálták: ekkor egy 18 ezer eurót (kb. 5,25 millió Ft) érő Audemars Piguet karóra lett a fegyveresek zsákmánya.

Ezt azonban már a város szervezett(ebb) alvilágának befolyásosabb körei sem nézték jó szemmel: maguk vették kézbe az ügyet, és mit tesz Isten, hamarosan egy nápolyi lépcsőházban valaki megtalálta az értékes órát.

Legfrissebb hírek

A Fiorentina elleni győzelemmel feledtette a BL-búcsút a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 22:53

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

Tapad a Juventus: hármat számolt Spalletti csapata a Napolira

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 20:18

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

A Napoli egy korai góllal győzte le a Sassuolót

Olasz labdarúgás
2026.01.17. 19:57

Márai Sándor könnyei és a scudettóig tartó csók – nápolyi jelentés

Olasz labdarúgás
2026.01.14. 20:33

Eltiltást kapott Conte az Inter elleni meccsen történt kiállítása miatt

Olasz labdarúgás
2026.01.13. 17:08
Ezek is érdekelhetik