Kézfogással végződött a trollvadászat – videó

2013.03.20. 11:43
null
Woodhouse és O'Brien között már szent a béke (forrás: Daily Mirror)
Curtis Woodhouse ökölvívóról legutóbb azt írtuk, hogy feldühödött egy kommentelőn, aki a közösségi médiát használta fel arra, hogy megossza mindenkivel a fröcskölődését. A bokszoló kinyomozta, ki lehet az illető, autóba ült, és 110 kilométert vezetett, hogy elkapja. Már az illető utcájában járt, amikor végül elpárolgott a haragja, és hazament. Itt a folytatás.

Valahogy mégis összejött a találkozás, mégpedig az ITV-ben. Kiderült, hogy James O'Briennek hívják az illetőt.

„Tényleg gyerekes volt, amit csináltam. Rájöttem, hogy ez nem volt helyénvaló. Nagyon szégyellem magam.”

Az ökölvívó-pályafutása előtt korábban a Birmingham, a Hull és a Sheffield United futballistájaként sportoló Woodhouse elfogadta a bocsánatkérést.

„Semmi baj, pajtás. Csak a nagy emberek képesek bocsánatot kérni. Én is számtalan butaságot csináltam annak idején.”

A bokszoló szerint igazából a felesége ijedtsége miatt kapta fel a vizet.

„Attól még, hogy közszereplő vagy, egyáltalán nem kell elviselni, hogy a családodat is zaklatják, hogy a gyerekeidet zaklatják. Szerintem senkinek sincs joga ehhez. Ott ültem a kanapén a feleségemmel, nézegettük a tvittercsatornámat, és akkor meglátta ezt a szöveget, és megrémült.”

„Nem tudtuk, ki lehet, és egyáltalán nem voltunk biztosak benne, hogy viccel vagy komolyan gondolta a szövegét. Láttam, hogy a feleségem aggódik, és nekem ennyi elég is volt. Úgy gondoltam, azonnal pontot teszek az ügy végére.”

1000 fontot ajánlott fel annak, aki megmondja neki O'Brien lakcímét. Nem sikerült megtalálnia, de közben kiderült, hogy a zaklató akkor nem is volt otthon.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: a norvég szövetség elnöke lemondásra szólította fel a FIFA első emberét

Foci vb 2026
2026.08.07. 14:14

Tíz év után derült ki a vb-től búcsúzó szenegáli válogatott csapatorvosáról, hogy valójában nőgyógyász

Foci vb 2026
2026.07.14. 13:28

Kibontakozóban az új calciopoli? Tombol a bíróbotrány Olaszországban

Olasz labdarúgás
2026.05.08. 11:28

Botrány Portugáliában: mérges gáz a Sporting öltözőjében?

Kézilabda
2026.03.31. 11:59

Vinícius-botrány: Kompany negatív példaként említette Magyarországot a rasszizmus kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.02.21. 10:36

Több mint száz játékvezetőt függesztettek fel a török fogadási botrányban

Minden más foci
2025.10.31. 17:50

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36

Botrány Vas Blanka versenyén, öt csapatot kizárt az UCI az első szakasz előtt

Kerékpár
2025.08.15. 14:23