Mourinho kémkedett, Sneijder elérzékenyült

2013.03.18. 10:56
Egy nappal Fatih Terim, a Galatasaray vezetőedzőjének Madridban, közelebbről a Santiago Bernabéu Stadionban tett ellenfélnéző látogatása után José Mourinho is megtekintette aktuális BL-riválisának soros bajnoki mérkőzését. Egyik tréner sem panaszkodhat, láttak sok gólt (Terim hetet, Mou négyet), felmérhették az ellen kvalitásait, ráadásul saját csapatuk különösebb erőlködés nélkül húzta be a három pontot. Mourinho fia társaságában, magánrepülővel érkezett a Kayserispor elleni mérkőzésre, amely egy (de inkább több) könnyfacsaró találkozást is tartogatott.

Mourinho fiával megérkezik TörökországbaMourinho fiával megérkezik Törökországba

Ha valakit mérhetetlenül boldoggá tett a portugál mester felbukkanása a Kayserispor stadionjában, akkor az Wesley Sneijder volt. A Galatasaray januárban igazolt holland sztárjátékosa, aki 2010-ben Mourinho kezei alatt nyert Bajnokok Ligáját az Internazionale színeiben, csak a mérkőzés közben – és a harmadik percben szerzett gólját követően – szúrta ki Josét a VIP-páholyban.

Ha távolról is, de mester és tanítványa egymásra talált, kölcsönös boldogságukat széles mosollyal, önfeledt nevetéssel és heves (kétkezes!) integetéssel próbálták a másik tudtára adni. Jelentjük, sikerült. Sneijder arcáról olyan gyermeki eufória tükröződött Mou megpillantásakor, mintha egy általános iskolást látnánk, aki éppen kiszúrja büszke szüleit az országos kupadöntő csarnokának lelátóján.

A holland a 3–1-re megnyert bajnokit követően elárulta, ez volt az első alkalom, hogy találkozhatott Mourinhóval, amióta 2010 májusában közösen elhódították a BL-trófeát.

„Nagyszerű volt újra látnom őt. Legutóbb a Bayern München elleni madridi BL-finálé estéjén volt erre alkalmam, így most nagyon boldog vagyok, rengeteg felejthetetlen pillanatot éltünk át együtt – nyilatkozta Sneijder a mérkőzést követően. Kiváló kapcsolatukat az is bizonyítja, hogy a tréfás oltogatás sem maradt el a futballista részéről. – A biztonság kedvéért küldtem neki egy üzenetet, legyen óvatos a negyeddöntőben, mert ha a közelben van, mindig rúgok gólt."

Nem csak Sneijder üdvözölte nagy odaadással a Real mesterét vasárnap este, a Galatasaray vezetőedzője, Fatih Terim ráadásul egy (hosszú, igen hosszú) ölelésre is felment Mourinhóhoz.

Legfrissebb hírek

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02

Videó: a Trabzon a háromgólos Szalah vezérletével kiütötte Sallaiékat

Minden más foci
2026.09.19. 21:40

Mourinho nevesítette a Real Madrid problémáját az Elche elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 08:57

Mourinho: Egy nap megbüntetnek minket a kihagyott helyzetekért…

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 09:40

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

Háromból három magyar kezdett, Szoboszlai gólt is szerzett – a szerdai BL-eredmények egy helyen

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 23:10