220 ezres, 3 literes vodkával ünnepeltek Sahinék a madridi éjszakában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.02. 17:46
null
Nuri Sahin (középen) az öltözőben tartott bemelegítést Mats Hummelsnek és Marcel Schmelzernek (Forrás: Facebook)
A Borussia Dortmund diadalittas futballistái a Real Madrid elleni BL-elődöntő után már valóban ittasak lettek a város legmenőbb klubjában.

A német csapat kedden ugyan 2–0-ra kikapott a Real Madridtól a BL-elődöntő spanyolországi visszavágóján, azonban 4–3-as összesítéssel így is ők jutottak be a Bajnokok Ligája londoni döntőjébe. A győzelemmel felérő vereséget pedig annak rendje és módja szerint meg is ünnepelték a fiúk: Jürgen Klopp edző hallgatólagos beleegyezésével vetették bele magukat a madridi éjszakába.

Amihez persze jól jött egy kellő helyismerettel bíró idegenvezető: a 2011 – 2012-es szezon során Madridban élő (majdnem azt írtuk, hogy „játszó"...) Nuri Sahin sietett társai segítségére. A spanyol sportlapok (pl. Marca) számolnak be róla, hogy a török középpályás mellett Ilkay Gündogan és Felipe Santan volt még a Gabana klubban rendezett buli motorja.

Senki nem akart kimaradni az újabb madridi buliból (Forrás: Facebook)
Senki nem akart kimaradni az újabb madridi buliból (Forrás: Facebook)

A srácok a VIP szekcióba ültek be, és nem fukarkodtak a piával: sem a mennyiséget sem a kiadott pénzt nézve. Szemtanúk beszámolói szerint nem egy palackkal rendeltek a 750 euróba (kb. 220 ezer Ft) kerülő 3 literes Belvedere Pure vodka különféle ízesítésű darabjaiból.

Persze a pénz most nem számít: a spanyol újságok nem győzik hangsúlyozni, milyen jól járt a Borussia a döntőbe jutással – a német csapat kb. 60 millió eurót kaszált nagyszerű produkciójával az idei BL-szezonban.

Legfrissebb hírek

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Ollózós gól Dortmundban; tovább menetel a Freiburg a Bundesligában – videó

Német labdarúgás
2026.09.12. 17:39

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28

Sallaiék edzője szerint a büntető volt a fordulópont a Sporting ellen

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 10:37

„Köszönjük Gulácsi Péternek, hogy nem 7–2 lett a vége” – üzentek a Villarreal szurkolói

Bajnokok Ligája
2026.09.09. 10:02

Gulácsi bemutatkozott a Villarrealban, amely őrült meccsen kapott ki a dortmundi katlanban

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 23:17

Steve McManaman: Itt az ideje, hogy Szoboszlai Dominik vezér legyen

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 09:19

Rossz hír az osztrákoknak: Varga Barnabás különösen motivált

Bajnokok Ligája
2026.09.08. 06:44