Hajbeültetéssel varázsolták újjá Jürgen Klopp sörényét - képek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.06. 10:26
null
Jürgen Klopp a beavatkozás előtt és után (Fotó: bild.de)
A Borussia Dortmund trénere csak hátul szeretett volna dúsíttatni, de előre is kapott egy kis pótlást. Nagyon elégedett az eredménnyel.

A Bajnokok Ligája-döntős csapat trénere a Grazia német társasági lapnak árulta el, hogy miért vállalkozott áprilisban hajbeültetésre. Akkor csak annyit mondott, hogy valóban volt egy ilyen kezelésen, most viszont elárulta az ügy hátterét is. Az egész egy baráti társaságban töltött estével kezdődött, amikor arról faggatták, hogy min változtatna az életében.

„Gondolkodtam, gondolkodtam, aztán azt mondtam, hogy semmin sem változtatnék. De a többiek csak győzködtek, hogy mondjak legalább egy valamit. Ekkor eszembe jutott, hogy pár nappal korábban arra lettem figyelmes, mennyire megritkult hátul a hajam. Úgyhogy azt mondtam: több hajat szeretnék."

És, minő szerencse, a társaságban volt valaki, aki ismert más valakit, aki éppen ezzel, azaz hajbeültetéssel foglalkozott. Úgyhogy négy nappal később Jürgen Klopp már egy orvosi székben ült.

Wayne Rooney megjelenésének is jót tett a hajgyarapodás (Fotók: Action Images)
Wayne Rooney megjelenésének is jót tett a hajgyarapodás (Fotók: Action Images)

„Én olyan fickó vagyok, aki, ha problémát észlel, akkor arra rögtön reagál. Ha fáj a fejem, beveszek egy fájdalomcsillapítót. Ha nincs hajam, és ajánlanak egy szakembert, akkor elmegyek hozzá."

Így is történt, és a mester csak akkor lepődött meg, amikor a lelkes doki a homloka fölött is elkezdte a kezelést, mondván, a kobakja hátuljára ne legyen gondja, ott már megoldották a problémát, viszont elől is el fog kelni egy kis pótlás.

„Rendben, gondoltam, akkor csináljuk. Maga a kezelés nem fájt, viszont másnapra szépen feldagadt a fejem, és ez csak hat nappal később múlt el. Már azt hittem, hogy végleg úgy maradok. Szörnyen hosszú hat nap volt."

A beavatkozás azonban remekül sikerült, és nem csak Klopp, illetve a családja volt vele elégedett, de a BVB szurkolótábora is, akik tavasszal többször is azt énekelték neki, hogy „Gyönyörű a hajad" („Du hast die Haare schön").

Silvio Berlusconi világhírű sármja mit sem változott... (Fotó: blogs.reuters.com)
Silvio Berlusconi világhírű sármja mit sem változott... (Fotó: blogs.reuters.com)

Jürgen Klopp nem az első, és biztosan nem is az utolsó a futball világában, aki ilyen beavatkozásra vállalkozik. Wayne Rooney hajbeültetését lelkesen követte az angol bulvársajtó, miként az olasz is tette, az AC Milan elnök/tulajdonosa, Silvio Berlusconi esetében. Tudunk mondani magyar példát is: a korábbi válogatott középpályás, Lisztes Krisztián, valamint a Fradi-legenda, Nyilasi Tibor is ilyen módon szerezte vissza hajkoronáját (vagy legalábbis annak egy részét).

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

„Jobb az óvatosság!” – Lisztes Krisztián fiáról az U21 kapcsán

Magyar válogatott
2026.09.20. 17:43

Jürgen Klopp 44 fős német keretet hívott össze az NL-meccsekre

Német labdarúgás
2026.09.17. 12:02

Lisztes Krisztián: Nem nyugszom, ameddig az álmaim valóra nem válnak

Európa-liga
2026.09.17. 11:24

Lisztes Krisztián: Picit fájó, hogy az atlantai csapatot kevésbé menedzselték jól

Magyar foci
2026.09.17. 09:19