Nyolc kilométert futott az Arsenal busza mellett, de meglett a jutalma - videó

2013.07.17. 11:43
null
A futóbajnok elmondja a focistáknak, hogy lehet nekik is jó kondijuk (Fotó: www.arsenal.com)
Vietnamban óriási lelkesedéssel fogadták az Arsenalt: egy fiatal drukker azonban mindenkint túltett. És megérte a fáradtságot.

Az Arsenal ázsiai túrájából már adtunk egy kis ízelítőt: Vietnam fővárosában, Hanoiban robogóval pöfögő drukkerek és kíváncsiskodók százai követték a csapat buszát. Azonban, mint minden jó sztorinak, ennek is van egy igazi hőse – számol be a lényegről a klub videós dokumentumfilmje. A narrátor, a lengyel kapus, Wojciech Szczesny.

Ezért kell nyáron is edzésben maradni:

Akitől megtudjuk, hogy az ifjú, és persze Arsenal-mezt viselő szurker nem kevesebb, mint öt mérföldön (kb. 8 km) át követte a buszt, jobbára futva, alkalomadtán pedig robogós cimborák segítségével. Az angol csapat játékosai a buszban kezdetben csak jót nevettek a lelkes próbálkozáson, aztán együtt buzdították, végül pedig megálltak és felvették a buszra a „Running Man” névre keresztelt legényt, aki persze senki elől nem menekült.

Volt oka az örömre, annyi szent! (Fotó: www.arsenal.com)
Volt oka az örömre, annyi szent! (Fotó: www.arsenal.com)

Ahol döbbenten vették tudomásul, hogy a srác majdnem jobb kondiban van, mint ők, a hasizmától (six-pack) mindenki el volt ájulva. A történet ifjú hőse pedig közös fotókkal és mezére kapott dedikálásokkal gazdagodott – még a szigorú Arsene Wenger mester is meghatódott az elkötelezettsége láttán. És újfent bizonyságot nyert, hogy a kitartás és a kemény munka meghozza gyümölcsét.

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Max Dowman duplázott, az Arsenal 58 perc alatt lerendezte az Ipswichet a Ligakupában

Angol labdarúgás
2026.09.15. 23:04

„Elfogadhatatlan!” – hiába az Arsenal újabb győzelme, Arteta keményen kritizálta a játékvezetőt

Angol labdarúgás
2026.09.13. 12:25

Megszenvedett a Sunderland ellen, de továbbra is hibátlan az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.09.12. 23:05

De Bruyne a kritikusoknak: Nem tudom, mit vártok, én ez vagyok

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 14:45