Carrollnak sokba kerülhet a durván leamortizált luxusvilla

2013.08.10. 15:07
null
Mit tettél, Andy? (Fotó: Action Images)
A jelenleg a Premier League-ben szereplő West Ham United csatára, Andy Carroll – az ellene felhozott vádak szerint – komoly károkat okozott egy Liverpoolban töltött ideje alatt bérelt, 2 millió font értékű luxusvillában, s átigazolásakor anélkül tette át székhelyét Londonba, hogy a kétéves ottléte alatt okozott jelentős pusztítást helyrehozatta volna. A ház tulajdonosai 200 ezer fontot (68 millió forintot) követelnek minden idők legdrágább angol futballistájától.

A jelenleg 24 éves Carroll a Daily Mail tudomása szerint bútorokon, a falakon, de még a mennyezeten is komoly piszkot hagyott, költözésekor különböző bútorokat (foteleket, faliórát) és egy drága hangrendszert is magával vitt, a 12 méter hosszú medencét pedig nem tisztíttatta, amely így bealgásodott.

Valahol a használhatatlan és a felismerhetetlen közötti állapotban hagyta hátra a grillkertet és a bárt, valamint egy léghoki asztalt is. Jeff és Dawn Grant, az öt hálószobás ingatlan tulajdonosai továbbá azt állítják, Carroll 68 ezer font bérleti díjat még elfelejtett elutalni. Az eltulajdonított bútorok és egyéb berendezési eszközök miatt 75 ezret követelnek, a tisztítási és felújítási károk fedezésére pedig 48 ezret. Így jött ki összesen a 191 ezer fontos végösszeg.

Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)
Itt töltötte liverpooli éveit Carroll (Forrás: Daily Mail)

Carroll és ügyvédei egyelőre nem foglaltak állást az ügyben, a tulajdonosokat képviselő jogvédők pedig a vádak elismerését vagy cáfolását várják. A bérleti szerződés értelmében Carroll köteles lett volna ugyanolyan állapotban és minőségben visszaszolgáltatni az ingatlant, mint ahogy átvette azt, de a vádak szerint ezt közel sem tette meg.

Legfrissebb hírek

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
8 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05

Szoboszlai Dominik új szerződést kap a Liverpoolnál, közel az aláírás – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.16. 14:57