Bizalmatlansági szavazás készül a Barcelona „hazug” elnöke ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.30. 19:09
null
(Forrás: Action Images)
Egy szurkolói csoport törekvéseinek következményeként bizalmatlansági szavazásra kerülhet sor az FC Barcelona elnökével, Sandro Rosell-lel szemben. A „Go Barca” csoportosulás azért szeretné idő előtt a nép akaratára bízni a katalán klub jelenlegi első emberének (és alelnökeinek, Javier Fausnak és Jordi Cardonernek) jövőjét, mert szerintük hazugságokkal és csalásokkal téveszti meg őket, miközben irányítja a klubot.

A hivatalosan hétfő reggel bejelentett bizalmatlansági szavazás létrejöttéhez a pártoló tagok, a 161 ezer főt számláló sociók öt százalékának aláírására lesz szükség, a „Go Barca” képviselői szerdán, a Barcelona glasgow-i BL-meccsét követően sajtótájékoztatón ismertetik álláspontjaikat.

Nem kell nagy képzelőerő, hogy kitaláljuk, a 2010-ben megválasztott Rosell elnök brazíliai és katari kapcsolatai, gazdasági törekvései, a klub nevében kötött „kétes” üzletei jelentik az ellentétek fő forrását, a nemrég a The Guardian által feltárt, a 2020-as katari foci-vb épülő stadionjaihoz alkalmazott „rabszolgamunkások” híre pedig csak fokozták a kedélyeket.

A Barcelona előző elnökei – Lluís Núnez, Joan Gaspart és Joan Laporta – is kénytelenek voltak szembenézni hasonló bizalmatlansági indítvánnyal regnálásuk során. Ha összejön a bizalmatlansági szavazáshoz szükséges, megfelelő mennyiségű aláírás, a voksolók kétharmados többsége kell az elnökváltáshoz, azaz új választások kiírásához.

Legfrissebb hírek

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

Anthony Gordon közel 70 millió fontért igazolhat Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.05.28. 10:00

Távozik a Barca kétszeres aranylabdás játékosa – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.27. 09:10

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:25

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 23:02

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.05.23. 20:01

Flick: Mindig mondtam, hogy Guardiola a világ legjobb edzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.23. 10:51

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
2026.05.18. 22:53
Ezek is érdekelhetik