Guardiola vezette a Bayern sörseregét az Oktoberfesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.07. 14:02
null
A Bayernnél előre isznak a medve bőrére?
„Eljött a sörivás ideje!” – adta ki a parancsot a Bayern vezérkara az Oktoberfest záró napján lazító játékosoknak és edzőknek. Hogy eleget tettek-e a parancsnak Schweinsteigerék? Galériánkból kiderül!



Bár még csak a szezon elején járunk, a Bayern Münchennél októberben is bőven van miért elégedettnek lenni. A májusban története során először triplázó német együttes a nyári edzőváltás ellenére úgy kezdte a szezont, ahogy az előzőt abbahagyta: a Bundesligában és a Bajnokok Ligája csoportjában is éllovas Pep Guardiola együttese, s bár nem tudta maximálisan kihasználni a rivális Dortmund hétvégi botlását, a szombaton Leverkusenből elhozott bajnoki pontot követően vasárnap a 180. Oktoberfest utolsó napján lazított egyet kollektíve a (bőr)nadrágszíjon. Természetesen rengeteg sörrel.

Mint egy szép, nagy és szerető család, úgy érkeztek meg a sörünnepélyre a Bayern játékosai, edzői, vezetői, valamint a főszereplők szerettei, feleségei, barátnői, családtagjai. Az emblematikus eseményen első alkalommal vett részt az edzői posztra nyáron kinevezett Pep Guardiola, akiről természetesen a tradicionális bőrnadrág, a kockás ing és a kalap sem hiányozhatott, ahogy a literes korsóba töltött, prémium minőségű folyékony kenyér sem.

„Most szabadon lazíthatunk, hisz a következő mérkőzésünk csak két hét múlva lesz. Élvezzétek a finom sört!” – adta meg az alaphangot a fesztiválozáshoz Karl-Heinz Rummenigge, a Bayern elnöke. Nézzük, hogy sikerült!

A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

A Leverkusen elvette a Freiburg veretlenségét; továbbra sincs pontja a Mönchengladbachnak

Német labdarúgás
2 órája

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
12 órája

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
Tegnap, 20:28

Schäferék értékes pontot szereztek a Dortmund ellen

Német labdarúgás
Tegnap, 17:38

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 17:30

Bundesliga: megvan a Frankfurt első hazai győzelme ebben az idényben

Német labdarúgás
2026.10.16. 22:37

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Varga Barnabás visszatért, de kikapott az AEK a Sahtartól

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:06