Higuaínt tíz perc alatt, telefonon vásárolta meg a Napoli

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.10.01. 19:14
null
Higuaín tíz perc alatt igazolt Madridból a Napolihoz (Fotó: Reuters)
Aurelio De Laurentiis, a Napoli labdarúgócsapatának elnöke legutóbbi interjújában közölte, hogy Gonzalo Higuaín átigazolásáról tíz perc alatt, telefonon egyezett meg a Real Madrid vezetőivel a nyáron.

„Épp a hegyekben edzettünk a csapattal, amikor rákérdeztem a vezetőknél, hogy mi lenne, ha rácsörögnék a Real Madridra? Innentől már pörögtek az események, tíz percbe sem tellett, és már meg is egyeztünk Higuaín harmincnyolc millió eurós átigazolási díjáról a madridiakkal” – mesélte büszkén a Sky Sports Newsnak a Napoli elnöke, Aurelio De Laurentiis.

A nápolyiak első emberét arról is faggatták, hogy nem aggódott-e amiatt, hogy az Arsenal esetleg előtte csap le az argentin gólvágóra.

„Az Arsenal? Nekem senki nem mondta, hogy a londoniak is vitték volna. Bocsi, Arsenal” – tette hozzá vidáman De Laurentiis.

Egy biztos, Arsene Wenger sajnálhatja, hogy nem csapott le az argentin csatárra, hiszen Higuaín Napoliba szerződése óta hét mérkőzésen négy gólt szerzett.

A River Plate-ben nevelkedett labdarúgó a sikeres bemutatkozása ellenére még a kispadra sem fért oda az Arsenal elleni keddi BL-mérkőzésre. Talán De Laurentiis máris sajnálja az argentinért a 38 millió eurót, plusz azt a kis pénzt, amit a telefonszámlájára költött?

Legfrissebb hírek

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

Újabb lejáró szerződésű liverpooli védőt igazolhat a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.02. 18:04

Zubkov Varga Barnabás csapattársa lesz az AEK Athénnál – sajtóhír

Minden más foci
2026.06.02. 17:30

A Barcelona bejelentette az angol vb-kerettag szerződtetését

Spanyol labdarúgás
2026.05.29. 21:32

A Napoli bejelentette Antonio Conte távozását

Olasz labdarúgás
2026.05.25. 13:20

Serie A: Antonio Conte győzelemmel búcsúzott, második lett a Napoli

Olasz labdarúgás
2026.05.24. 20:25

Antonio Conte az idény végén távozhat a Napolitól – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.05.19. 12:08

Ollózós góllal győzte le a kétgólos hátrányból felálló Napolit a Bologna

Olasz labdarúgás
2026.05.11. 23:02
Ezek is érdekelhetik