Levetkőztették és megalázták az új edzőt a Levszki ultrái

2013.10.09. 18:08
Minden kezdet nehéz, de ennyire? Általában és ideális esetben egy klub élére frissen kinevezett vezetőedző pár hetet kiérdemel a szurkolói keménymag bizalmából, mielőtt okkal vagy akár ok nélkül ellene fordulnának. Ennek ellenkezőjéről a 2012 őszén a Chelsea menedzseri székét elfoglaló Rafa Benítez azért tudna mesélni, de akár a bolgár Levszki Szófia frissen kinevezett mestere, Ivajlo Petev is, akiről a Levszki ultrái hivatalos bemutatójával egybekötött sajtótájékoztatóján lecibálták a klub melegítőjét, majd kitessékelték a bejáraton.

Todor Batkov, a Levszki elnöke egy közleményben szégyenteljesnek nevezte a szurkolók viselkedését és (egy darabig) kiállt döntése mellett. De nézzük, mi és miért történt pontosan.

A Levszki Szófia nem kezdte túl fényesen a bolgár élvonalbeli bajnokságot, tizenkét forduló után mindössze a hatodik helyen áll a főváros együttes. A gyenge teljesítmény és az 5–4–3-as győzelem–döntetlen–vereség mutató a korábbi tréner, Szlavisa Jankovics állásába került, a helyére pedig a bolgár labdarúgás egyik legígéretesebb szakemberét, a Ludogorec Razgraddal két bajnoki címet is nyerő Ivajlo Petev került.

A kinevezés azonban nem csúszott le Levszki ultráinak torkán, meggyőződésük szerint Petev erős érzelmi szálakkal kötődik a gyűlölt rivális CSZKA Szófiához. Ennek tudatában vonultak az új mestert a média nyilvánossága előtt bemutató sajtótájékoztatóra, ahol a kamerák kereszttüzében körbeállták Petevet, kirángatták a mikrofoncsokor mögül, és lecibálták róla a klub melegítőjét, illetve a pólóját is.

„Nem látunk itt szívesen, egyetlen meccset sem játszunk az irányításod alatt” – mondták a kapucnis huligánok, miközben lökdösték kifelé.

„Szégyenteljes és példa nélküli, ami történt, de egyes szurkolók viselkedése nem fogja megváltoztatni a döntésünket, teljes bizalommal állunk Ivajlo Petev mellett” – szólt a klub másnapi közleménye.

Ennek ellenére és órákkal később mégis meghátrált a klubvezetés: Petev a szerda estére úgy döntött, nem veszi át a csapat irányítását. Ezt a feladatot így a téli átigazolási időszakig Antony Zdravkov korábbi pályaedző kapta meg Batkov gyors döntése értelmében.

Legfrissebb hírek

Redzic fél órát kapott, győzelemmel kezdett a Salzburg az El-ben

Európa-liga
2026.09.17. 20:40

Marko Nikolics: Ez egy utazás kezdete, semmiképpen sem a vége

Bajnokok Ligája
2026.08.27. 07:55

Nyolc év után juthat fel újra a BL-főtáblára az AEK Athén

Bajnokok Ligája
2026.08.26. 10:59

Góltalanság Szófiában, Athénban harcolhatja ki a BL-főtáblát az AEK

Bajnokok Ligája
2026.08.18. 22:49

Idegenben is nyert, a Levszki Szófia lesz Varga Barnabásék ellenfele a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 19:01

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

BL: saját közönsége előtt szórakozta el háromgólos előnyét a Lech Poznan, majd tizenegyesekkel kiesett

Bajnokok Ligája
2026.07.29. 21:57

Szurkolói miatt megbüntette az UEFA a CSZKA Szófiát

Európa-liga
2026.07.21. 18:01