A Barcelona drukkerei az új Camp Nou alatt térhetnek örök nyugovóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.01.17. 16:44
null
Életük végeztével is a klubhoz köthetik magukat a Barca-szurkolók (Fotó: Action Images)
Az FC Barcelona megalapította a klub első saját mauzóleumát, ahol a katalán sztárcsapat szurkolói haláluk után és szándékuk szerint örök nyugalomra helyezhetik földi maradványaikat.

 

Első körben a város szomszédságában található Les Corts temetőben lesz egy 500 urnából álló, kizárólag a Barcelona drukkerei számára elszeparált temetkezési hely, amit később a felújított, vagy teljesen újjá épített Camp Nou stadion alá transzportálnak.

„A klubhoz szorosan kötődő sírhely ötlete teljes mértékben a szurkolók törekvése nyomán valósul meg” – nyilatkozta Josep Ramon Vidal-Abarca, a Barcelona létesítményi igazgatója.

A projekt távlati tervei között szerepel egy grandiózus mauzóleum megépítése, amely a Camp Nou alatt kapna helyet, körülbelül 30 ezer sírhellyel. Egy egy sírhely díja 3000 és 6000 euró között mozoghat és 50-től 99 évre szólhat.

Az új Camp Nou a tervek szerint 10 ezer férőhellyel bővülhet (Forrás: fcbarcelona.cat)
Az új Camp Nou a tervek szerint 10 ezer férőhellyel bővülhet (Forrás: fcbarcelona.cat)
Legfrissebb hírek

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
21 órája

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35

Livakovic állt a Barcelona kapujában, Raphinha-tripla a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2026.09.19. 23:00

Rodri: Nem volt egyszerű nemet mondani a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 18:18

Szabó Bence: Barcelonában inkább elvesztettük az aranyat, Atlantában megnyertük az ezüstöt

Egyéb egyéni
2026.09.17. 14:09

A Racing edzője a fogorvosi látogatáshoz hasonlította az FC Barcelona elleni mérkőzést

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 09:51

A Barcelona nem tud leállni a gólokkal – hetet vágott a Santandernek

Spanyol labdarúgás
2026.09.16. 23:35