Felújítják a Camp Nout, mégsem lesz új stadion Barcelonában

2014.01.21. 11:12
null
A felújított Camp Nou látványterve (forrás: sport.es)
Grandiózusak voltak a tervek egy új stadion felhúzásáról, de végül győzött a józan ész. Az FC Barcelona igazgatótanácsa elvette azt az ötletet, hogy új stadiont építsenek, inkább a Camp Nou felújításában gondolkodnak.

A Barcelona pártoló tagjai áprilisban dönthetnek arról, hogy kibővítsék-e a jelenleg 98 ezres stadiont 105 ezresre, és ezzel több bevételhez segíthessék kedvenc klubjukat.

A tervezet szerint a beruházás keretében készülne egy új, 12 ezres kosárlabdaaréna és más létesítmények is. A tervezett költség nagyjából 600 millió euró lenne, 2017-ben kezdődnének a munkálatok, és 2021-ben fejeződnének be.

Természetesen egy ekkora beruházásra nem lenne pénze a klubnak, ezért nagyjából 200 millió eurós hitelt kellene felvenni, ráadásul nagyjából százmilliót remélnek a néveladási jogokból is. A fennmaradó részt saját forrásból szeretnék fedezni.

„Nehéz döntés volt. Mindkét tervezet nagyon vonzó volt, de úgy döntöttünk, hogy arról a tervről szavazunk, amely technikailag, várostervezési és gazdasági szempontból vállalhatóbbnak tűnik” – mondta Sandro Rosell elnök.

„A Camp Nou mindannyiunk emlékezetének része, Európa legnagyobb stadionja, és Barcelona városának egyik jellegzetessége. Végül azért vetettük el az új stadion építését, mert nagyon sokba került volna, és hosszú időre megkötötte volna a vezetőség kezét.”

Az átalakítási munkálatok alatt sem kell a csapatnak kiköltöznie, elsősorban a nyári időszakban tervezik a felújítást.

A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)
A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)
A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)
A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)
A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)
A Camp Nou és a környezete is átalakul (forrás: sport.es)

 

Legfrissebb hírek

Barcelona: meghalt egy munkás a Camp Nou felújítása közben

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 16:35

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 22:19

„Aprópénzért” lett a Barcelona játékosa Karim Adeyemi

Spanyol labdarúgás
2026.07.24. 13:51

A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 19:59

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 14:24

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
2026.07.23. 13:38

A vb-döntőre készülő Julián Álvarez a jelek szerint nem igazol Barcelonába

Foci vb 2026
2026.07.17. 18:44

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?

Minden más foci
2026.07.17. 18:16