Lázadnak az angolok a 35 ezres válogatott mez miatt

2014.03.31. 17:47
null
Bemutatták az új mezt az angolok (Fotó: nike.com)
Bemutatta új szerelését a nyári, brazíliai világbajnokságra készülő angol labdarúgó-válogatott. A „háromoroszlánosok” mezgarnitúrája nem váltotta meg a világot, az egyetlen lényeges különbség az eddigiekhez képest, hogy már nemcsak a mez, de a nadrág is hófehér. Illetve még egy apró eltérés van az előző szerelésekhez képest, ez 90 fontba, azaz majd 35 ezer forintba kerül.

Ha lázadni, kell, hát lázad a nép. Pár perccel azután, hogy bemutatták az angol válogatott „új" mezét, egyből jöttek a dühös drukkerek, és közölték, hogy ők biztos, hogy nem dobnak ki ennyit egy mezre.

Van drágább is
A Mirror összeállításából kiderült, hogy az eredeti vb-mezek Olaszországban a legdrágábbak (124 font). Németországban, Franciaországban és Hollandiában is 99 font (közel 37 ezer forint) egy dressz.BŐVEBBEN ITT»

Jobban mondva kettőre, ugyanis a fehér szerelésnek két változata is elkészült. Az olcsóbb a stadion-verzió, amely csak 60 font, a drágább pedig a hivatalos meccseken használt változat, amiért viszont már 90 fontot kell kicsengetni.

Hogy a két mez között mi a különbség, azt még a „műértők” sem tudták megmondani elsőre, de a Nike szerint állítólag az anyagában különbözik a két típus.

„Kilencven font? Na, ne vicceljünk
„Kilencven font? Na, ne vicceljünk" – posztolta Twitterre a Bleachert Report egyik munkatársa a fenti kép kíséretében (Fotó: bleacherreport.com)

Sokakat nem hatott meg azonban ez sem, jöttek a lázadók, élükön hős vezérükkel, az angol futball megmondóemberével, Joey Bartonnal.

„Szóval két mez van?! Egy rendes, és egy stadionos? Hát ez remek. Mit gondoltok, a gyerekek mégis melyiket akarják majd kierőszakolni a szüleiktől?" – tette fel a költői kérdést a QPR futballistája.

Sorakoztak aztán a többiek is, és jöttek a jobbnál jobb megoldások.

MEGJELENT AZ ÚJ ANGOL MEZ
„Mondanám, hogy meglepődtem, hogy ennyibe kerül egy mez, de a mai világban... Várható volt"– @wattooooo.

Jók ezek az árak, még jobb lenne, ha nyertek is volna valamit az utóbbi években..."– @vincent_carter.

Kilencven font? Mégis melyik anyuka engedheti ezt meg magának?” –@CharlieSloth.

„Nincs ezzel semmi baj, várjatok meg a vb második hetét, máris feleennyiért árulják majd a boltokban"– @goldsteinnick.

„Fizethetsz kilencven fontot, vagy megoldhatod így is...
„Fizethetsz kilencven fontot, vagy megoldhatod így is..." – írta a TheSPORTBible a közösségi oldalra (Fotó: bleacherreport.com)
Legfrissebb hírek

Elkezdődött az Anglia–Kongói DK mérkőzés!

Foci vb 2026
2026.07.01. 18:00

A kieséses szakaszban jöhet el igazán Thomas Tuchel ideje

Foci vb 2026
2026.07.01. 12:49

Vb 2026: Jude Bellingham szerint „nincs dráma” az angoloknál

Foci vb 2026
2026.06.24. 09:23

Ilyen még nem volt a vb-n, mint a mostani első félidő

Foci vb 2026
2026.06.23. 23:30

Megvan az angol és a ghánai válogatott kezdője

Foci vb 2026
2026.06.23. 21:17

Itt vannak a G-csoport meccseinek mezei

Foci vb 2026
2026.06.15. 17:43

Ilyen mezekben játszanak a H-csoport csapatai az első fordulóban

Foci vb 2026
2026.06.15. 16:28

Amikor Sócrates doktor térdre kényszerítette a nagy Szovjetuniót – vb-videók

Minden más foci
2026.06.14. 13:30
Ezek is érdekelhetik