Mourinho: CR-ék a tükörben nézegették magukat a meccs helyett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.03.05. 15:18
null
Mourinho nem érti a fiatalokat, de megpróbál alkalmazkodni (Fotó: Action Images)
José Mourinho kitálalt. Megint. A Chelsea portugál menedzserében láthatóan maradt pár tüske madridi távozása után, így újra odaszúrt a blancóknak, akikről most elmondta, edzősködése alatt Cristiano Ronaldóékat volt, hogy jobban érdekelte a tükör, mint a mérkőzés.

„Nemegyszer előfordult, hogy a Real játékosai a tükörben nézegették magukat, és a meccs előtt lőtték be a sérójukat. Elképesztő volt ezt látni, néha még a játékvezetőket is megváratták, annyira el voltak foglalva saját magukkal" – mondta CR-ékről Mourinho az Esquire magazinban, majd mivel a Chelsea mestere mindenhez ért, a modern társadalomról is kifejtette a véleményét.

„Láttam már egy-két dolgot, így természetesen ez a fajta viselkedés sem lepett meg. Ők még fiatalok, szinte gyerekek. Hogy is tilthattam volna meg nekik, hogy a buszon a telefonjukat nyomogassák, és azt az izét, Twittert, vagy mit nézegessék? Az én gyerekeim is ugyanezt csinálják, egyszerűen alkalmazkodnom kell ehhez, ilyen a világ" – tette hozzá a Special One.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Igen, ez az utolsó világbajnokságom. Gyerünk, és élvezzük ki!

Foci vb 2026
25 perce

Vb 2026: Vozinha sikeres cselt mutatott be – megelőzte Cristiano Ronaldót!

Foci vb 2026
Tegnap, 15:12

Új edzője lett Cristiano Ronaldónak

Minden más foci
2026.07.03. 19:11

Nővérének adta mezét Cristiano Ronaldo

Foci vb 2026
2026.07.03. 15:01

Modric a vb-kiesés után: Ha a másik oldalon történik, a VAR-t nem használják

Foci vb 2026
2026.07.03. 09:09

Amerikai pite: még él Cristiano Ronaldo és Portugália aranyálma, de jön Spanyolország – vb-kibeszélő, 22. nap

Foci vb 2026
2026.07.03. 07:36

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
2026.07.03. 04:29

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2026.07.03. 04:07
Ezek is érdekelhetik