Bajnokok Cicája: döntse el, ki a legszexibb BL-WAG! #3

Vágólapra másolva!
2014.04.08. 19:48
Elérkeztünk a Bajnokok Cicája, formákban gazdag nemzetközi kupasorozatunk visszavágóihoz. A múlt heti negyeddöntő első fordulója után most újra összecsapnak a Bajnokok Ligája legjobb nyolc együttesét képviselő szépségek, olvasóink döntésére bízzuk, mely csapatokat juttatják az elődöntőbe.

A BL-sorsolással szinkronban kedd este Dortmund–Real Madrid és Chelsea–PSG visszavágókat rendezünk. A lányok hozzák magukkal az odavágókon gyűjtött szavazatokat, de frissített galériával szállnak harcba az új voksokért és a továbbjutásért. Dortmund–Real Madrid és Chelsea–PSG visszavágókat rendezünk. A lányok hozzák magukkal az odavágókon gyűjtött szavazatokat, de frissített galériával szállnak harcba az új voksokért és a továbbjutásért.

A Real Madrid és a Dortmund párharca nemcsak a pályán, a Cicák Ligájában is eldőlni látszott az első mérkőzés után: Anna Stachurska tetemes hátrányt szedett össze Irina Sejkkel szemben. Talán eltiltásából visszatérő kedvese, Robert Lewandowski gólja(i) lökést adnak majd neki. A fordításra kevés esélyt látunk, Cristiano Ronaldo barátnője egyébként is a sorozat toronymagas esélyese.

Anna Stachurska - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Anna Stachurska - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Irina Sejk - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Irina Sejk - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

SZAVAZÁS

Ön kit juttatna a Bajnokok Cicája elődöntőjébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A másik ágon (ellentétben a Párizsban látottakkal) a Chelsea szépsége, Bianca Slater (Ryan Bertrand, kölcsönben: Aston Villa) került előnybe a PSG színeit (Ezequiel Lavezzi) képviselő Yanina Screpante ellen. A fordítás itt sem kis kihívás, ahogy José Mourinhóéknak sem lesz könnyű ledolgozniuk 3–1-es hátrányukat.

Bianca Slater - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Bianca Slater - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Yanina Screpante - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Yanina Screpante - A GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE!

SZAVAZÁS

Ön kit juttatna a Bajnokok Cicája elődöntőjébe?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Ligue 1: Negóék a hosszabbításban buktak el Strasbourgban

Francia labdarúgás
2 órája

Zivzivadze kiállítása után esett szét a Heidenheim a BVB ellen, hatgólos őrület Wolfsburgban

Német labdarúgás
2025.09.13. 17:56

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik