A kolumbiai tanár a diákok Panini-matricáit nyúlta le

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.05.08. 19:51
null
A Panini-matricák cserélgetése rossz, értem? (Fotó: independent.co.uk)
Egy kolumbiai tanárt azzal vádolnak, hogy a diákok Panini-matricáit tulajdonította el, azért, hogy saját albumát teljessé tegye.

 

 

Közeleg a brazíliai világbajnokság, egyre több helyről, gyakorlatilag a csapból is ez folyik, ennek kapcsán pedig természetesen ismét megjelentek a Panini-matricák, és az azzal kapcsolatos helyenként vicces, máskor kevésbé szórakoztató történetek (keretes írásunkban az eddigiek).

A vb-láz mindenkiből mást hoz elő, van, akit túlságosan fejbe is vágott, legalábbis egy kolumbiai tanárt azzal vádolnak, hogy a diákoktól vette el a matricákat, hogy a saját gyűjtőalbumába beragasztgassa.

A helyi El Espectador című újság arról számol be, hogy egy 13 éves diáktól elkobozták az értékes relikviát, majd a tanuló később látta, ahogy a tanár a saját kollekciójába illeszti be. Az egyik anyuka hangot is adott nemtetszésének a helyi rádió adásában: „Nem lehet jó példát mutatni a fiataloknak azzal, hogy elkobozzák a matricákat a saját javukra.”

A lap beszámolója szerint: „A tanuló szerint a tanár több társától is elkobozta a matricákat, azzal érvelve, hogy a matricák miatt kereskedelmi piac jön létre, amely elvonja a diákok figyelmét az iskolai munkáról.”

Alig egy hónap van hátra a vb kezdetéig, alighanem lesznek még érdekes történetek addig is…
Legfrissebb hírek

Aranybánya a repülőtéren

Foci vb 2026
2026.06.27. 00:47

Vb-történelem: Joe Cole akkora gólt lőtt, mint talán soha máskor

Minden más foci
2026.06.20. 14:53

Maguire kimaradt az angol keretből, mégis ott van New Yorkban: Panini-matricát árul egy furgonból!

Foci vb 2026
2026.06.20. 12:46

Luis Suárez visszatért és legyilkolta Angliát – vb-videók

Minden más foci
2026.06.19. 14:15

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
2026.05.21. 11:34

Eb-győzelem, újságíró, csapatvezető és tulajdonos – ez történt a legutóbbi vb-szereplő olasz kerettel

Olasz labdarúgás
2026.04.01. 14:05

Visszavonult a hollandokat vb-elődöntőbe juttató kapus

Minden más foci
2025.09.23. 18:50

Ha labdarúgó Eb, akkor matricagyűjtés – igaz, jogviták miatt ezúttal állítólag hiányzó kulcsjátékosokkal

Foci Eb 2024
2024.04.23. 12:56
Ezek is érdekelhetik