„Hátba szúrt engem” – két játékos, egy feleség, balhé a klubnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.12. 12:23
null
Szomorú elválások: előbb a feleség, majd a klub (Fotó: EKstra Bladet)
Egy valódi szerelmi dráma következtében hagyja el a dán Superligában szereplő Randers FC együttesét a klub – immáron korábbi – játékosa, Jonas Borring.

 

 

A dán támadójátékos nem volt hajlandó egy csapatban szerepelni a Randers FC csapatkapitányával, Christian Kellerrel, aki összejött Borring feleségével.

Borring és neje már szétváltak, mégis egy fedél alatt élnek.

Egy biztos, nem egyszerű az ügy, Jonas Borring maga beszélt a furcsa szituációról az Ekstra Bladet lapnak.

„Kira (a feleség – a szerző) 2015 vége felé úgy döntött, hogy nem akarja folytatni közös életünket, válni szeretne. Ennek ellenére még mindig egy tető alatt élünk két közös gyermekünkkel együtt. Gyakorlatilag továbbra is úgy viselkedtünk, mintha férj és feleség lennénk” – engedett bepillantást magánéletébe a játékos.

Itt csatlakozott be a történetbe Christian Keller, aki időközben randevúzni kezdett Borring válni szándékozó, de el nem költöző feleségével.

„Kira döntése nagyon mély nyomot hagyott bennem, a körülöttünk kialakult szituáció pedig lehetetlenné teszi, hogy a Randers FC mezében folytassam a pályafutásomat.”

„Keller megszegte az öltöző első és legfontosabb szabályát. Konkrétan hátba szúrt, ezt pedig nagyon nehezen viselem” – tette hozzá a 31 esztendős Borring.

A klub nem akadályozta a játékost, így felbontották szerződését és új csapatot kereshet magának, Kellert pedig megfosztották a csapatkapitányi karszalagtól.

Borring (jobbra) hat válogatott mérkőzésig jutott (Fotó: AFP)
Borring (jobbra) hat válogatott mérkőzésig jutott (Fotó: AFP)

 

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
9 órája

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
20 órája

Újabb vereség, az utolsó helyen megy a válogatott szünetre a Csíkszereda

Minden más foci
2026.09.21. 22:05

Hiába parkolta be a buszt Aradon a Sepsi, kikapott a székelyföldi csapat

Minden más foci
2026.09.18. 19:23

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Eppel gólt lőtt, de a Csíkszereda és a Sepsi is ötöt kapott

Minden más foci
2026.09.05. 19:04

Az MTK-ból igazolt szűrőt a Csíkszereda

Minden más foci
2026.08.17. 16:05