Inter: Icardi neje elmondta, miért hagyta el Maxi Lópezt

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 14:01
Négy év után sem csitulnak a kedélyek Mauro Icardi, az Internazionale játékosa és felesége, az argentin modell Wanda Nara házassága körül. A hölgy viszont most újabb részletet árult el arról, miért hagyta el korábbi férjét, Maxi Lópezt annak volt csapattársáért.

Wanda Nara korábban öt évig Maxi López felesége volt, ezen idő alatt három fiuk született. Házasságuk azért ért véget, mert mindketten hűtlenséggel vádolták a másikat, ráadásul később képbe került López korábbi sampdoriás csapattársa, Mauro Icardi is, akiről az a pletyka járta, hogy valójában miatta következett be a válás.Wanda Nara korábban öt évig Maxi López felesége volt, ezen idő alatt három fiuk született. Házasságuk azért ért véget, mert mindketten hűtlenséggel vádolták a másikat, ráadásul később képbe került López korábbi sampdoriás csapattársa, Mauro Icardi is, akiről az a pletyka járta, hogy valójában miatta következett be a válás.

Az állítólagos szerelmi háromszög azért is kavart nagy port, mert Icardi és López egyesek szerint közeli barátok voltak, azonban nemrégiben maga Wanda Nara árulta el, mi is történt valójában négy évvel ezelőtt.

„Maxi többször megcsalt, és egyszer csak elegem lett – emlékezett vissza egy dél-amerikai műsorban az immáron ötgyermekes anyuka. – Mellesleg nem igaz, hogy Mauróval nagyon jó barátok voltak. Csapattársak voltak, és jó kapcsolatban álltak, de Mauro közeli barátai Argentínában élnek. Maxival azóta többször találkoztak, de mindig nyugodt volt a hangulat. A történet nagyobb port kavart, mint amilyen valójában volt. Szeretnénk a gyerekek miatt is azt, hogy annyira nyugodt legyen a kapcsolatunk, amennyire csak lehet.”

Icardi felesége – aki egyben az ügynöke is – elárult még egy érdekességet, az olaszok ugyanis elmondása szerint többször megpróbálkoztak az argentin honosításával, aki hazája válogatottjában eddig csupán háromszor kapott lehetőséget.

„Kétszer vagy háromszor is megkerestek minket, de Mauro mindig visszautasította az ajánlatukat. Ő csak Argentína színeiben szeretne játszani, így azonnal igent mondott, mikor Jorge Sampaoli meghívta őt a válogatottba, hiszen hosszú ideje arról álmodott, hogy Argentína színeiben játszhasson.”

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00

Serie A: Chivu figyelmeztetett, szerinte négy-öt csapat is versenyben van a bajnoki címért

Olasz labdarúgás
2026.01.12. 10:02

Nem fért kétség az Inter győzelméhez, a kék-feketék újra vezetik a Serie A-t

Olasz labdarúgás
2026.01.04. 22:53

Összeveszett Inzaghival, az olasz tréner előző klubjánál köthet ki Joao Cancelo – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.12.31. 11:52
Ezek is érdekelhetik