Államfutball
A Debrecen–Videoton csúcsrangadó kapcsán ismét többekben felvetődött  a kérdés, hogy alakulhatott ki az, hogy a magyar futball történetében  először két vidéki együttes megy ölre a bajnoki címért. Egyik korábbi  írásomban ezt alaposan körüljártuk, jöjjön most egy ott nem szereplő, de  széles körben ismert adalék, amelyet több hozzászóló is megemlített. 
Amíg  korábban a Real Madrid és a Barcelona működését az államhoz való  hasonlóságuk okán neveztem „államinak”, addig idehaza ténylegesen  „állami” klubok is működnek, hiszen nem egy helyen – részben vagy  egészben – az önkormányzat, vagyis a „helyi állam” tulajdonában van a  futballcsapat.korábbi  írásomban ezt alaposan körüljártuk, jöjjön most egy ott nem szereplő, de  széles körben ismert adalék, amelyet több hozzászóló is megemlített. 
Amíg  korábban a Real Madrid és a Barcelona működését az államhoz való  hasonlóságuk okán neveztem „államinak”, addig idehaza ténylegesen  „állami” klubok is működnek, hiszen nem egy helyen – részben vagy  egészben – az önkormányzat, vagyis a „helyi állam” tulajdonában van a  futballcsapat.
(Egyelőre csak zárójelben: mindez különösen  érdekes a küszöbön álló erőteljes változások előtt, hiszen a leendő  kormányfő többszörösen is deklarálta sport- és futballbarátságát, és úgy  tűnik, hogy mindezzel szoros összefüggésben az MLSZ élére is sikerül  megnyerni a legalkalmasabbnak vélt embert. Hogy az állam hogyan tud majd  segíteni a magyar labdarúgáson, arról rengeteget lehet írni, és  bizonyára fogok is. De egyelőre maradjunk az „állami” magyar kluboknál.)  
Kiindulásképpen leszögezhetjük: a Debrecen–Videoton meccs két  résztvevője talán nem is az aranyért csatázna ebben a szezonban, ha a  helyi önkormányzatok nem nyúltak volna, illetve nyúlnának megfelelő  időben a klubok hóna alá. 
A székesfehérvári önkormányzat éveken  keresztül volt a futballcég tulajdonosa és legfőbb támogatója Garancsi  István színre lépése előtt, az élvonalbeli gárdák vezetői igencsak  irigyelték a piros-kékektől a több tízmillió forintot elérő városi  adományt. A helyi segítség elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a Videoton  átvészelte a nehéz időket, és most már a magyar futball meghatározó  egyesülete lehet. 
Debrecenben jelenleg is a társaság negyedét  birtokolja az önkormányzat, de ennél lényegesen nagyobb a jelentősége az  egyéb, közvetett támogatásainak, ahogyan például a debreceni székhelyű  TEVA gyógyszergyárat a klub mellé „irányította”, vagy ahogyan a helyi  futballakadémia létrehozásában is szerepet vállalt. A polgármester pedig  a leendő miniszterelnökkel együtt korábban a szurkolóknak megígérte,  pártjuk választási győzelme esetén mindenképpen megépül a Loki új  stadionja – ha ez megvalósul, az újabb jelentős lökést adhat a csapat  fejlődésének. 
De ne szűkítsük le az állami-önkormányzati  szerepvállalást erre a két klubra, mert nem is itt érhető tetten  leginkább a városi vezetők belépése a futballba. Jelenleg két olyan  együttes is szerepel a magyar élvonalban, amelynek a helyi önkormányzat a  többségi tulajdonosa: a Szombathelyi Haladást 51százalékban, míg a  DVTK-t 100 százalékban birtokolja a város (illetve utóbbi esetében egy  teljes egészében városi tulajdonban lévő nonprofit cég). Mindkét esetben  a városi vezetők rendszeresen foglalkoznak is a csapattal, nyilatkoznak  a fő kérdésekről, sőt adott esetben még a klub napi életébe is  belefolynak, ahogy ezt a Haladásnál több átigazolás esetében is  láthattuk. 
Külön érdekesség, hogy Szombathely és Miskolc  vezetése is baloldali – azaz a városatyák annak ellenére állnak teljes  mellszélességgel a futball mögött, hogy nem az ő pártjuk tűzte  zászlajára a sport és a labdarúgás stratégiai támogatását. A magyar  sport elemi érdeke persze, hogy ilyen, pártok felett álló jelenség  lehessen, amelyet minden oldalról egyformán pozitívan ítélnek meg. (Az persze már merőben más kérdés, hogy racionális-e az ilyen mértékű részvétel a klub irányításában a város részéről.)
De  nézelődjünk még egy kicsit a magyar futballklubok cégbírósági  bejegyzéseiben, mert találunk érdekességet. A Haladás és a Szombathely  mellett három élvonalbeli labdarúgócég nincs még többségi  magántulajdonban: a Kaposvár, a Paks és a Vasas tulajdonosa az eredeti  egyesület, vagyis egy civil szervezet, amely helyzet – elvben – kicsit  hasonló a Real és a Barcelona státuszához, de a gyakorlatban nem érdemes  őket összevetni. Kaposváron és Pakson is a csapat legnagyobb támogatói  között található az önkormányzat, máshogy nem is menne, hiszen ha a  futballtársaság mögött nem áll anyagi kockázatot viselni képes  tulajdonos, akkor a város szerepvállalása nélkül hamar bajba kerül a  klub. 
Ezt látjuk éppen a Vasasnál, ahol az egyesületi vezetők  minden tőlük telhetőt (vagy talán még többet is) megtettek-megtesznek  azért, hogy ismét valódi tulajdonosa legyen a cégnek, és ennek  elmaradása rendkívül kétségessé teszi a csapat jövőjét. 
Itt  kanyarodhatunk vissza újra a főváros–vidék kérdéshez: amíg a kisebb  városokban a lokálpatriotizmus miatt szorosabb a kapcsolat a helyi  önkormányzat és a klubok között, addig Budapesten a csapatok mögött  nincsen meg (vagy csak lényegesen kisebb volumenű) ez a segítség, mert  bár a tradicionális fővárosi egyesületek múltja rendszerint helyben  gyökerezik, a jelenkorban hordozott, egész országra kiterjedő imázsuk  mégsem köti őket annyira az adott városrészhez; magához a fővároshoz meg  végképp nem. 
Ez a helyzet most – de hogy az önkormányzati  választások után is ugyanez lesz-e, arra nem vennék mérget…

Fiatalszabály: nyűg vagy áldás?







