
Archiv cikkek
2008.12.03. 00:06
A Pirlo-rejtély nyomában
Tizennégy bajnokit játszott a Milan az idényben, tízet Andrea Pirlo nélkül, négyet vele. A mérleg érdekessége, hogy a középpályással mindössze egy pontot szerzett a csapat, ha viszont hiányzott, eddig sohasem kapott ki. Néhányan már óvatosan pedzegetik a korábban szentségtörésnek (és a jelenlegi körülmények között is igen merésznek) számító gondolatot: Pirlo lett a Milan kerékkötője.

Archiv cikkek
2008.12.03. 00:06
A félreállított tízes
Nincsenek pontos statisztikáink, de megkockáztatjuk, Európában a tízes számú mez viselői közül egyedülálló mutatóval „büszkélkedhet” Orosz Péter, az OFI Kréta támadója: egyetlen percet sem játszott bajnokin csapatában. A nyáron főszereplőnek szerződtették, ám érthetetlen okból azóta mostohagyerekként kezelik a görög élvonal utolsó előtti, 15. helyén szerénykedő klubjánál – nem csoda, hogy a válogatottba vágyódó csatár már a télen menekülne az országból.

Archiv cikkek
2008.11.30. 01:32
Sokat javítottak Petr Cech látásán
Rendhagyó rangadót rendeznek vasárnap az angol bajnokságban, hiszen a Chelsea és az Arsenal összecsapása ezúttal csak a nevek szintjén számít kiemelkedő találkozónak, tekintve, hogy Arsene Wenger együttese tízpontos hátrányban van a listavezető londoni kékekkel szemben. S ahogy a francia szakvezető is elismerte: vereség esetén csapata végképp kiszállhat a bajnoki címért folyó versenyből.

Archiv cikkek
2008.11.28. 23:34
Ellenállt a náciknak
Szombatonként jelentkező sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai, társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. A nyolcadik részben a huszadik század legjobb osztrák sportolójának választott Matthias Sindelarról lesz szó, aki az 1938-as Anschlusst követően nem volt hajlandó a náci Németország válogatottjában szerepelni, majd tisztázatlan körülmények között, 35 évesen meghalt.

Archiv cikkek
2008.11.25. 00:57
Az éllovas Juventus tart az orosz téltől
Az Internazionale otthonában elszenvedett 1–0-s bajnoki vereség kijózanító pofonként érte a hetek óta ragyogó formában futballozó Juventust, ám a jelek szerint az ijedtség sem vezetett kapkodáshoz: Claudio Ranieri vezetőedző a biztos továbbjutás tudatában kulcsjátékosai (Pavel Nedved, Amauri) pihentetése mellett döntött. A Zenit számára így nem tűnik elérhetetlennek a létfontosságú győzelem kiharcolása.

Archiv cikkek
2008.11.22. 00:38
Anglia fekete bárányai
Szombatonként jelentkező sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket, folyamatokat mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai, társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. A hetedik részben arról lesz szó, miként tudta a ma a „népek olvasztótégelyének” számító, soknemzetiségű Nagy-Britannia fokról fokra leküzdeni gátlásait a színes bőrű labdarúgókkal szemben.

Archiv cikkek
2008.11.16. 00:37
Beckham kimaradt

Archiv cikkek
2008.11.14. 23:25
Az argentin forradalmár
Szombatonként jelentkező sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai, társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. A hatodik részben a nyughatatlan argentin lázadóval, a „fidelista és chávista” Diego Maradonával foglalkozunk, aki büszkén vallja, 1986-ban boszszút állt az angolokon a Falkland-szigeteki háborúért.

Archiv cikkek
2008.11.08. 00:25
Ne legyen vér a füvön!
Sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai-társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. Vasárnap lesz 35 éve, hogy a chilei Nemzeti Stadionban feloszlatták a Pinochet-rezsim koncentrációs táborát, mivel a pályán a válogatottnak vbpótselejtezőt kellett volna játszania a Szovjetunióval. Nem játszott.

Archiv cikkek
2008.11.06. 23:17
Ezek aranypillanatok!
„A folyamat, amelyet mások öregedésnek neveznek, Del Pierónál különös módon jelentkezik: egyre motiváltabbá, elszántabbá és pontosabbá válik” – írta jegyzetében Candido Cannavo, az egyik legtekintélyesebb olasz sportújságíró. A Real Madrid elleni szerdai győzelem (2–0) során két gólt szerző, vasárnap 34 éves Juventus-csapatkapitány csodálatos teljesítménye felett nehezen tér napirendre a spanyol és az olasz futballvilág.

Archiv cikkek
2008.10.30. 23:23
Békét hozott országának
Sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai, társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. A negyedik részben Didier Drogbáról lesz szó, aki – honfitársai szerint – véghezvitte azt, amire még az ENSZ erői is képtelenek voltak: békét hozott az öt éven át polgárháborútól sújtott Elefántcsontpartnak.

Archiv cikkek
2008.10.28. 23:29
Mintha kísértene a sötét múlt

Archiv cikkek
2008.10.26. 23:17
Osztályelső a mintadiák
A Roma vesszőfutása nem ért véget, az Udinese pedig tovább szárnyal: a friuliak 3–1-re legyőzték fővárosi vetélytársukat vasárnap, és ezzel a táblázat élére ugrottak. Az udinei siker titka sokak szerint az átgondolt gazdálkodásban és a kiszámítható klubműködésben rejlik.

Archiv cikkek
2008.10.25. 06:48
A hazatérés boldogsága
Sorozatunkban olyan személyiségeket, eseményeket mutatunk be a nemzetközi labdarúgás múltjából és jelenéből, akik vagy amelyek az adott kor politikai, társadalmi életében is jelentős szerepet játszottak. A harmadik részben a palesztin válogatottal foglalkozunk, az apropót pedig egy történelmi mérkőzés adja: a csapat hivatalos FIFA-találkozón vasárnap szerepel először hazai pályán, Gázában.

Archiv cikkek
2008.10.23. 23:22
Beckham a Milané is
A néhány napja pletykaszinten már emlegetett lehetőség mára bizonyossá vált: David Beckham, a Los Angeles Galaxy angol középpályása az amerikai élvonal holt idényében, 2009 januárjától márciusáig kölcsönben a Milanban futballozik. Az UEFA-kupában szereplő olasz egyesületben a „neves vendég” egyesek szerint a kisebb hullámvölgyben lévő Andrea Pirlót is kiszoríthatja.
55
/
74
