
Utánpótlássport
2025.01.09. 09:01
Cselgáncs: új időszámítás kezdődött a válogatottaknál
A cselgáncsválogatott újonnan kinevezett szövetségi kapitányával, Bor Barnával beszélgettünk a hazai utánpótlás helyzetéről, illetve az is szóba került, hogy a felnőttek trénereként hogyan, milyen eszközökkel szeretné elősegíteni a korosztályos versenyzők fejlődését.

Utánpótlássport
2025.01.08. 14:35
Birkózás: kik azok, akik nagyot alkothatnak 2025-ben a fiatalok közül?
Összegyűjtöttük azokat a legígéretesebb hazai korosztályos birkózókat, akiktől idén – remélhetőleg – nagy dobásra számíthatunk a különböző utánpótlás-világversenyeken. Bár a válogatásunk természetesen szubjektív, annyi bizonyos: 2025-ben is érdemes lesz követni a magyar fiatalok szereplését.

Utánpótlássport
2025.01.05. 09:01
Kosárlabda: ismét az élmezőnybe vágynak a Törekvés leányai
A kadét- és a serdülőbajnokságban is jól szerepelnek a Török Flóris-Törekvés SE leány kosárlabdacsapatai. A soroksári bázisú egyesület fiataljai 2017 óta először juthatnak be valamely korosztályos országos döntőbe.

Utánpótlássport
2025.01.04. 13:13
Jégkorong: készen állnak a kezdésre az U18-as lányok a hazai vb előtt
Vasárnap este a franciák ellen nyitja meg szereplését az U18-as leány jégkorong-válogatott a budapesti divízió I/A-csoportos világbajnokságon. Bedő Botond szövetségi edzővel beszélgettünk a rajt előtt.

Utánpótlássport
2025.01.02. 18:58
Jégkorong: Oláh Bence szórja a pontokat az osztrák U18-as bajnokságban
A diósgyőriek 17 éves reménysége, Oláh Bence remekel az U18-as osztrák jégkorong-bajnokság középszakaszában. A fiatal csatár sorozatban szállítja a gólokat, illetve az assisztokat, és ennek köszönhetően pedig mindenkit megelőzve vezeti a liga pontlistáját.

Utánpótlássport
2025.01.01. 17:02
Kosárlabda: újabb sűrű év előtt állnak a korosztályos válogatottak
Az utánpótlás kosárlabda-válogatottak közül 2024-ben az Európa-bajnoki hatodik helyezett U18-as lányok szerepeltek a legjobban, akik ezzel kivívták az idei világbajnoki részvételt. Persze, az U19-es vb-szereplés mellett sem lesz hiány a nagy eseményekből, és az elmúlt évekhez hasonlóan idén újból Eb-k sora vár a magyar fiatalokra, méghozzá három korosztályban is.

Utánpótlássport
2024.12.30. 19:09
Kosár: veretlenül megnyerték az U16-os fiúk és a lányok is az ORV-t
A szlovákok és a lengyelek legyőzése után az U16-os leány kosárlabda-válogatott hétfőn a csehek ellen is nyerni tudott, így tornagyőztesként zárta a székesfehérvári Olimpiai Reménységek Versenyét. Az U16-os fiúválogatott szintén megnyerte mindhárom mérkőzését, és ugyancsak az első helyen végzett a viadalon.

Utánpótlássport
2024.12.29. 08:58
Röplabda: teremben és homokon is eseménydús éven van túl az utánpótlás
Amíg a teremben idén két korosztályos röplabda-válogatottunk is az első nyolcban végzett Európa-bajnokságon, addig a strandszakágban 2024-ben a Tari Bence, Veress Ákos páros U19-es világbajnoki ötödik helye jelentette a csúcsot.

Utánpótlássport
2024.12.28. 20:39
Asztalitenisz: Lei és Fazekas sikereitől volt hangos az utánpótlás
Három érmet nyertek a hazai korosztályos asztaliteniszezők az idei utánpótlás-világversenyeken, miután az ifjúsági és serdülő Európa-bajnokságon két, az újoncok kontinensviadalán egy magyar bronznak örülhettünk. A fiúk között Lei Balázs, a leányszakágban Fazekas Lizett volt a 2024-es év legeredményesebb játékosa.

Utánpótlássport
2024.12.26. 20:39
Jégkorong: a BJA az élen zárja az évet az U18-as osztrák bajnokságban
Áttekintettük, hogy a magyar csapatok hogyan szerepelnek az U20-as és az U18-as osztrák jégkorongbajnokságban. A középszakasz feléhez közeledve a juniorok között a DVTK, az ifjúságiak mezőnyében a BJA áll a legjobban.

Utánpótlássport
2024.12.18. 18:51
Jégkorong: ideálisan sikerült a főpróba az U18-as lányoknak a vb előtt
A németországi Füssenben rendezett torna megnyerésével remekül hangolt az U18-as leány jégkorong-válogatott a januári, hazai rendezésű divízió I/A-csoportos világbajnokságra. Bedő Botond szövetségi edző elmondta: még sok munka vár a csapatra, de a siker természetesen bizakodásra adhat okot.

Utánpótlássport
2024.12.17. 13:24
Kosárlabda: Kecsmárik Olívia felvette a ritmust az NB I/A-csoportban
A 16 éves kosárlabdázó, Kecsmárik Olívia amellett, hogy az elmúlt hetekben már rendszeres játéklehetőséghez jut a felnőttélvonalban az NKA Universitas Pécs színeiben, nemrég nemzetközi porondon, az Európa-kupában is debütálhatott, s mindeközben pedig a saját korosztályában, a juniorok között is remekel.

Utánpótlássport
2024.12.12. 14:26
Kosárlabda: a győri Rigó Dorina éremmel zárná a kadétéveit
Kiemelkedő teljesítményt nyújt a győriek 15 éves, korosztályos válogatott kosárlabdázója, Rigó Dorina, aki jelenleg vezeti a kadétok pontlistáját. A fiatal bedobó elmondta, csapatával az éremszerzést tűzi ki célul a bajnokságban, és eközben az U16-os válogatottban is szeretne vezéregyéniséggé válni.

Utánpótlássport
2024.12.11. 18:19
Jégkorong: norvégiai és kanadai túrával hangolnak a vb-re az U18-asok
Csütörtöktől a norvégiai Gjovikban szerepel rangos nemzetközi tornán az U18-as jégkorong-válogatott, amely aztán a tavaszi, fehérvári vb-re való felkészülés jegyében a két ünnep között Kanada felé veszi az irányt, ahol pedig a Circle K Classic elnevezésű tornán rendkívül erős észak-amerikai klubcsapatokkal találkozik. Svasznek Bence szövetségi edzővel beszélgettünk a válogatott előtt álló sűrű decemberi időszak előtt.
23
/
57






