Jégkorong: nem sikerült kiharcolni a bennmaradást az U20-as vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.12.15. 21:50
null
A záró játéknapon a házigazda szlovénoktól is kikapott a magyar U20-as jégkorong-válogatott, amely így pont nélkül zárta a bledi divízió I/A-világbajnokságot, és ezzel kiesett az I/B-csoportba.

Vasárnap este a Ladányi Balázs vezette U20-as jégkorong-válogatott úgy lépett jégre a bledi divízió I/A-csoportos világbajnokság záró napján, hogy a hazai pályán szereplő szlovénokkal szemben a bennmaradás kiharcolása volt a tét. A négy forduló után nyeretlen mieink úgy vágtak neki az utolsó meccsnek, hogy csak akkor őrizhetik meg tagságukat a másodvonalban, ha rendes játékidőben legyőzik a három ponttal álló szlovénokat.

Jól is indult a magyar csapatnak a sorsdöntő mérkőzés, ugyanis Laskawy Ferenc révén már a 3. percben sikerült megszerezni a vezetést (1–0). Azonban erre a házigazdák villámgyorsan reagáltak: egy perc múlva emberelőnyből egyenlítettek, majd a 7. perc végére fordítottak is (1–2). Nem kellett sokat várni az újabb gólra, miután 75 másodperc elteltével Mihalik Gergő egalizált (2–2). A „pisztolypárbaj" ezután sem maradt abba: a szlovénok a 12. percben ismét előnybe kerültek a már második találatát jegyző (ezúttal is emberelőnyből) Mai Crnkic révén. Az első harmad hátralévő részében már nem változott az állás (2–3). 

Forrás: MJSZ

A második húsz perc elején aztán az ellenfél megduplázta a különbséget (2–4). Ladányi Balázs tanítványainak erre sikerült hamar válaszolni, egy szlovén kiállítás után Szongoth Domán volt eredményes (3–4). A meccs feléhez érve aztán a hazaiak megint visszaállították a kétgólos differenciát, sőt nem sokkal később háromra növelték a távolságot (3–6). Még a játékrész utolsó szakaszában Vén Bendegúznak összejött a szépítés (4–6). A záró felvonásban már csak egyetlen szlovén gólt hozott a mérkőzés, így a magyar válogatott végül 7–4-re vereséget szenvedett.

A mieink nyeretlenül, szerzett pont nélkül

a hatcsapatos mezőny utolsó helyén végeztek a vb-n, és ezzel búcsúztak a divízió I/A-csoporttól,

míg az élen végző dánok feljutottak az elitbe.

A világbajnokság végeredménye:
1. Dánia 13 pont
2. Ausztria 12 pont
3. Norvégia 9 pont
4. Szlovénia 6 pont
5. Franciaország 5 pont
6. Magyarország 0 pont

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A JUNIOR-VILÁGBAJNOKSÁGON

Kapusok: Király Olivér (OHA, kanadai), Kiss Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia)

Hátvédek: Besenyei Botond (SaiPa, finn), Franyó Krisztián (Újpesti Jégkorong Akadémia), Haranghy Bence (FTC-Telekom), Horváth Alex (HC Oceláři Třinec, cseh), Jurkovics Bence (Dunaújvárosi Acélbikák), Szivák Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia), Vén Bendegúz (Södertalje SK, svéd)

Csatárok: Fehér Kolos (SC Bietigheim-Bissingen, német), Hiezl Balázs (Pueblo Bulls, amerikai), Keresztes Zsombor (FEHA19), Laskawy Ferenc (Újpesti Jégkorong Akadémia), Lobenwein Bálint (Lake Forest Academy, amerikai), Mester Máté (Újpesti Jégkorong Akadémia), Mihalik Gergő (DEAC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Németh Zalán (FEHA19), Ravasz Csanád (Budapest Jégkorong Akadémia), Schmidt Ágoston (TPS, finn), Szabó Rácz Maxim (Újpesti Jégkorong Akadémia), Szongoth Domán (KooKoo, finn)

A mieink vb-programja:
December 9., hétfő, 16.00: Magyarország–Dánia 1–2
December 10., kedd, 12:30: Magyarország–Franciaország 2–5
December 12., csütörtök, 12:30: Magyarország–Norvégia 0–4
December 13., péntek, 12:30: Magyarország–Ausztria 0–2
December 15., vasárnap, 19:30: Magyarország–Szlovénia 4–7

(Kiemelt kép forrása: MJSZ)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
13 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
2025.09.12. 20:07

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2025–2026

Jégkorong
2025.09.12. 13:32

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49
Ezek is érdekelhetik