
Utánpótlássport
2022.01.25. 19:45
Kosárlabda: a kecskeméti kadét fiúk a bajnoki éremre vágynak
Remekel a Kecskeméti Kosárlabda Akadémia U16-os fiúcsapata: a Lakosa Zsolt vezetőedző által irányított kadétok jelenleg tíz győzelemmel és egy vereséggel állnak, ezzel vezetik a B csoportot az alapszakasz utolsó fordulóihoz érve. Majd január utolsó hétvégéjén európai elitklubokkal szemben is összemérhetik a tudásukat a székesfehérvári Szent István-kupán.

Utánpótlássport
2022.01.18. 08:57
Tenisz: Molnár Kitti a sérülése után tornagyőzelemmel nyitotta az évet
A MOL Alapítvány által is támogatott Molnár Kitti (15) és Kántor Anna (17) párosa az elmúlt héten megnyerte a teniszezők négyes kategóriájú, junior ITF-tornáját Belgrádban. Az MTK Budapest fiatal kiválóságát, Molnárt nemrég térdsérülés hátráltatta, ezért számára külön öröm a remek évkezdet.

Utánpótlássport
2022.01.17. 20:38
Asztalitenisz: Kizakisz és Barcsai duplázott a Budapest-bajnokságon
Kizakisz Georgiosz Nikolaosz győzött egyesben és párosban is (Varga Botond oldalán) az U15-ösök között az asztaliteniszezők utánpótlás Budapest-bajnokságán a BVSC-csarnokban, míg a lányok mezőnyében Barcsai Sophie nyerte az egyéni versenyt U15-ben és U13-ban egyaránt az Ormai-csarnokban.

Utánpótlássport
2022.01.15. 13:35
Torna: az utánpótlástól elköszönő lányok felnőttben is sokra vihetik?
A lányok közül Balázs Kira, Makai Lilla, Mayer Gréta és Peresztegi Nóra személyében az elmúlt év végén négy tehetséges tornász is elköszönt az ifjúsági korosztálytól, és januártól már a felnőttválogatottba kerülésért küzdhetnek. A női szakág szövetségi kapitánya, Draskóczy Imre szerint szép jövő előtt állhatnak a reménységek.

Utánpótlássport
2022.01.14. 18:55
Kosárlabda: olajozott gépezetként működik a Szolnok U20-as csapata
A remek formában lévő Szolnoki Olajbányász U20-as férfi kosárlabda-csapata sorozatban nyolc mérkőzést nyert a korosztályos bajnokságban. A tabella második helyén álló Tisza-partiak vezetőedzőjét, Mándoki Tamást kérdeztük a sikerszéria hátteréről.

Utánpótlássport
2022.01.13. 18:43
Röpi: felemás magyar mérleg az utánpótlás MEVZA-tornákon
December végén a junior-, január elején az ifjúsági fiú és leány röplabda-válogatottak szerepeltek MEVZA-tornákon, ráadásul a fiatalabb korosztálynak az Európa-bajnoki selejtezők első fordulóját is jelentette a viadal. A szövetség utánpótlásért felelős szakmai igazgatója, Szabados István értékelt honlapunknak.

Utánpótlássport
2022.01.12. 18:08
Röplabda: Mikuláss Koch Marcell két szakágban is páratlan évet zárt
Az elmúlt év legjobb hazai utánpótláskorú strandröplabdázójának választott Mikuláss Koch Marcell (19) nemcsak a homokon remekelt 2021-ben, ugyanis a teremben néhány hete a felnőttválogatottban is debütálhatott.

Utánpótlássport
2022.01.09. 18:16
Röpi: az U17-es leányválogatott 3. a zadari MEVZA-tornán
Magabiztosan verte a szlovákokat az U17-es leány röplabda-válogatott a horvátországi MEVZA-torna zárónapi helyosztóján, ezzel Kőnig Gábor csapata a harmadik, továbbjutó helyen végzett az Eb-selejtezők első fordulóját jelentő viadalon.

Utánpótlássport
2022.01.07. 09:00
Kosárlabda: a MAFC juniorjai nem érik be kevesebbel az ob-döntőnél
A MAFC junior fiú kosárlabdacsapata remek őszi szezont zárt a korosztályos bajnokságban. Ráadásul az U18-as együttes meghatározó játékosai az idősebbek között, az U20-ban is hétről hétre jól teljesítenek. A főszereplők, valamint a mindkét alakulatot irányító Lakits András értékelt féltávnál.

Utánpótlássport
2022.01.05. 19:15
Kosár: stabilitásra törekszik Miklós Melinda az NB I/A-ban
Az Atomerőmű KSC Szekszárd 18 éves kosárlabdázója, Miklós Melinda már a negyedik évét tapossa az NB I/A-csoportban, és ahogy a korábbi évadokban folyamatosan fejlődött, az őszi szezonban ismét látványosan előrelépett a teljesítménye. Ráadásul a hazai bajnokság mellett már az Euroligában is helytáll.

Utánpótlássport
2022.01.02. 20:40
Asztalitenisz: Kizakisz Nikolaosz nagyobb célokra tör az új évben
A MOL Alapítvány által is támogatott 14 éves asztaliteniszező, Kizakisz Georgiosz Nikolaosz remek évet tudhat maga mögött, hiszen az utánpótlás országos bajnokságon is eredményesen szerepelt, illetve az NB I keleti csoportjában is egyre jobb teljesítményt nyújt.

Utánpótlássport
2021.12.31. 13:19
Kosárlabda: szarajevói győzelem a pécsi nemzetközi junior fiútornán
A bosnyák OKK Spars Sarajevo kosárlabdacsapata nyerte a december utolsó napjaiban Pécsen rendezett I. Füzesi József-emléktornát. A színvonalas nemzetközi viadalon az U18-as fiúválogatott ezüstérmet szerzett, míg a házigazda NKA Pécs junioregyüttese a negyedik helyen zárt.

Utánpótlássport
2021.12.30. 18:05
Röplabda: negyedikek lettek a juniorválogatottak a MEVZA-tornán
Az U20-as férfi- és az U19-es leány röplabda-válogatott egyaránt nyeretlenül, hat-hat vereséggel végzett a két ünnep között Mariborban rendezett MEVZA-tornán, amely elsősorban a jövő évi Eb-selejtezőkre való felkészülést szolgálta.

Utánpótlássport
2021.12.29. 19:46
Kosár: veretlenül tornagyőztesek a magyar lányok a katowicei ORV-n
Az U16-os leány kosárlabda-válogatott százszázalékos mérleggel megnyerte a Katowicében rendezett Olimpiai Reménységek Versenyét, míg a magyar fiúk két győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek a házigazda lengyelek mögött.

Utánpótlássport
2021.12.26. 20:51
Kosár: hétfőn rajtol az Olimpiai Reménységek Versenye Katowicében
A két ünnep között a lengyelországi Katowicében tartják az idei Olimpiai Reménységek Versenyét, amelyen mindkét szakágban képviselteti magát a magyar U16-os kosárlabda-válogatott; a rendező lengyelek mellett a szlovák és a cseh nemzeti csapat lesz az ellenfél.
48
/
57
