Asztalitenisz: Kizakisz Nikolaosz nagyobb célokra tör az új évben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2022.01.02. 20:40
Címkék
A MOL Alapítvány által is támogatott 14 éves asztaliteniszező, Kizakisz Georgiosz Nikolaosz remek évet tudhat maga mögött, hiszen az utánpótlás országos bajnokságon is eredményesen szerepelt, illetve az NB I keleti csoportjában is egyre jobb teljesítményt nyújt.

A hazai serdülő fiúasztaliteniszezők egyik legtehetségének tartják a Yorgos SE 14 éves játékosát, Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt, aki az elmúlt évben igazolta is kiváló képességeit, remekülszerepelta itthonikorosztályos viadalokon, illetve eközben már hétről hétre az Extraligát követő felnőttmásodvonalban (NB I keleti csoport) edződik.Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt, aki az elmúlt évben igazolta is kiváló képességeit, remekülszerepelta itthonikorosztályos viadalokon, illetve eközben már hétről hétre az Extraligát követő felnőttmásodvonalban (NB I keleti csoport) edződik.

„Az újonc korosztály után a 2021-ben átléptem a serdülők közé, ami azért viszonylag nagy váltás volt, mert jóval erősebb a mezőny, most már nyilván sokkal komolyabban kell venni a dolgot, mint korábban, még újoncként, de úgy érzem, elég jól belerázódtam, sőt az év második felében kifejezetten jól ment a játék. Sokat fejlődtem, és ez nemcsak a korosztályos versenyeknek köszönhető, hanem az NB I-es szereplésnek is"– nyilatkozta Kizakisz az Utánpótlássportnak.

Kizakisz Georgiosz Nikolaosz Forrás: Yorgos SE
Kizakisz Georgiosz Nikolaosz Forrás: Yorgos SE

Kizakisz Georgiosz Nikolaosz  •  Forrás: Yorgos SE

A szekszárdi fiatal másfél évvelezelőtt, 2020 nyarán igazolt a Debrecenbe.

„Az első év leginkább arról szólt, hogy belerázódjak, megszokjam ezt a csapatot és az új környezetet, ami az évad második felére egész jól sikerült, hiszen hatvanhét százalékos (szerk: 35-17-es meccsmérleg) mutatóval fejeztem be tavaly tavasszal. A mostani bajnokságban szeretném ezt hetven fölé tornázni, ez lesz a legfőbb célom a következő félévre."

Féltávnálpillanatnyilag14-10-es (58 százalékos) mérleggel áll, csapata a hatodik a tabellán. Eközben afő versenyén, 2021-es utánpótlás országos bajnokságon kiváló eredményekkel, és négy dobogós helyezéssel térhetett haza. Az U15-ös mezőnyben fiúpárosban és vegyespárosban második, egyesben harmadik lett, illetve az ifiben fiúpárosban szintén bronzérmet szerzett.

A MOL Alapítvány is támogatja felkészülésében Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt Forrás: Yorgos SE
A MOL Alapítvány is támogatja felkészülésében Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt Forrás: Yorgos SE

A MOL Alapítvány is támogatja felkészülésében Kizakisz Georgiosz Nikolaoszt  •  Forrás: Yorgos SE

„Elsőéves serdülőként nem lehettem csalódott, a négy érem mindenképpen pozitívum, az egyéniben örültem volna, ha összejön a döntő, de összességében nem panaszkodhattam. Azonban idén már mindenképpen az aranyérem a cél, legalább egy versenyszámot mindenképpen megszeretnék nyerni. Csalódott lennék, ha nem sikerül."

Ugyanakkor az ob mellett a kisebb hazai versenyeken is remekelt: a Budapest-bajnokságon például duplázott egyéniben és párosban. Eközben viszont akitűnő eredmények dacára Kizakisz jelenleg nem tagja az utánpótlás-válogatottnak.

A fiatalt a MOL Alapítvány is segíti a felkészülésében, például az ő támogatásuknak köszönhetően Nikolaosz beszerezhetett egy elsőrangú, modern adogatógépet, amelynagyszerűen segíti a mindennapi edzésmunkában.

További korosztályos hírekASZTALITENISZBENa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Doncic megsérült, a Clippers legyőzte a Lakerst

Amerikai sportok
1 perce

Nyögvenyelősen indult, sima lett a vége: az Eagles a Washingtont felülmúlva megnyerte csoportját – videó

Amerikai sportok
5 órája

Vasárnapi sportműsor: Újpest–Kazincbarcika és DVSC–Kisvárda az NB I-ben

Birkózás
7 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
7 órája

Borbély Balázs példája – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Hektórtól Puskásig – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A 2023-as győztes és a tavalyi elődöntős is elbúcsúzott a darts-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája

Négyet vágott a PSG a Francia Kupában, Dembélé immár egyedül gólkirály az Enrique-érában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik