
Archív téli olimpia
2007.03.14. 13:53
Alpesi sí Vk-döntő: Kernen és Dalcin súlyos balesete
Súlyos balesetet szenvedett az alpesi sí Világkupa-döntő férfi lesikló számában Bruno Kernen és Pierre-Emmanuel Dalcin , akiket mentőhelikopterrel kellett elszállítani a lenzerheidei pályáról.

Német labdarúgás
2007.03.14. 13:52
Bundesliga: Ernst Middendorp harmadszor a Bielefeld-kispadon
Ismét Ernst Middendorp (képünkön) lett a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában a kiesés ellen küzdő Arminia Bielefeld vezetőedzője. A tréner harmadszor ül le a csapat kispadjára, hiszen korábban 1988 és 1990, majd 1994 és 1998 között irányította a gárdát.

Egyéb egyéni
2007.03.14. 12:17
MOB - Peking, 2008: a vitorlázók három hajóosztályban is bíznak
Az ötkarikás egyeztető megbeszélések folytatásaként a vitorlázó-szövetség vezetői arról tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottság előkészítő testületét, hogy reményeik szerint három hajóosztályban is lesz magyar résztvevő a 2008-s pekingi olimpián.

Angol labdarúgás
2007.03.14. 10:42
Manchester United: Silvestre számára véget ért az idény
Ebben a szezonban már nem léphet pályára Mikael Silvestre (képünkön), a Manchester United labdarúgócsapatának védője, aki még a Lille elleni, múlt heti Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett vállsérülést.

Német labdarúgás
2007.03.14. 07:30
Bayern München: Kahn 2008 után is maradhatna
A Bayern München labdarúgócsapatának vezetői 2008, azaz a jelenlegi szerződésének lejárta után is számítanának Oliver Kahnra (képünkön).

Egyéb egyéni
2007.03.14. 00:29
Téli olimpia, 2014: Salzburgban tájékozódik a szemlebizottság
Szerdától négy napon át vizsgálja a 2014-es téli olimpia megrendezésére pályázó Salzburg felkészültségét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes testülete.

Olasz labdarúgás
2007.03.14. 00:28
AC Milan: szabadon engedték Ricardo Oliveira nővérét

Archiv cikkek
2007.03.13. 00:35
Később kapott érem

Német labdarúgás
2007.03.12. 23:54
Németország: Schaaf már szerdán pályára küldené Klosét
Thomas Schaaf, a német Werder Bremen labdarúgócsapatának edzője már a szerdai UEFA Kupa-mérkőzésen szerepeltetni kívánja a kisebb sérüléssel bajlódó Miroslav Klosét.

Egyéb egyéni
2007.03.12. 16:51
Sakk: Lékó Pétert és a többi bajnokot visszavárják Linaresbe
A spanyolországi Linares polgármestere azt szeretné, ha a sakkvilág egyik európai fővárosaként híressé vált település 2008-as, hagyományos nemzetközi szupertornáján az eddigi összes győztes, így a 2003-ban diadalmaskodó Lékó Péter is indulna.

Kerékpár
2007.03.12. 14:45
Kerékpár, dopping: Eddy Merckx nem adna DNS-mintát
Eddy Merckx, az országúti kerékpározás egyik legnagyobb alakja nem ért egyet a nemzetközi szövetség (UCI) által három napja nyilvánosságra hozott új doppingellenes programmal, mert az szerinte bűnözőként kezeli a versenyzőket.

Egyéb egyéni
2007.03.11. 21:24
Vívás, kadett Eb: aranyérmes a fiú kardcsapat Újvidéken
A magyar válogatott a fiú kard csapatversenyben arany-, párbajtőrben pedig bronzérmet szerzett az újvidéki kadett vívó Európa-bajnokság záró napján.

Archív téli olimpia
2007.03.11. 09:54
Alpesi sí Vk: finn győzelem női óriás-műlesiklásban
Tanja Poutiainen nyerte az alpesi sí Világkupa-sorozat szombati női óriás-műlesikló versenyét a németországi Zwieselben. Ez volt a finn síző első sikere a mostani idényben.

Spanyol labdarúgás
2007.03.11. 00:15
Spanyolország: mégis a saját stadionjában játszhat a Betis
Egy héttel elhalasztották a Real Betis hazai mérkőzéseire vonatkozó büntetés végrehajtását, így a sevillai csapat vasárnap saját stadionjában fogadhatja a Real Mallorcát a spanyol labdarúgó Primera Divisón 26. fordulójában.

Egyéb egyéni
2007.03.10. 21:02
Mohamed Aida nyerte a női tőr Világkupát Szentpéterváron
Mohamed Aida győzött a szentpétervári női tőr Grand Prix-viadalon. A magyar vívó a döntőben a dél-koreai Nam Hjun Hit verte meg.

Archiv cikkek
2007.03.09. 23:39
Sajtónapi MOB-díjak

Egyéb egyéni
2007.03.09. 23:39
Morelia-Linares: Lékó Péter remizett az élen álló Viswanathan Ananddal
Lékó Péter remizett a listavezető indiai Viswanathan Ananddal a mexikói Moreliában kezdődött, majd múlt péntektől már a spanyolországi Linaresben zajló sakk szupertorna 13. fordulójában.

Kosárlabda
2007.03.09. 16:48
Kosárlabda: Berényi Jánost választotta elnöknek a közgyűlés
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége pénteken nagy többséggel Berényi Jánost (képünkön) választotta elnökének.

Labdarúgó NB I
2007.03.09. 00:04
Honvéd: közös sporttábor a Duracellel
A Velencei-tónál idén nyáron közös sporttábort szervez a Budapest Honvéd labdarúgócsapata és a Duracell.
2339
/
2408
