Honvéd: közös sporttábor a Duracellel

MTI MTIMTI MTI
2007.03.09. 00:04
Címkék
A Velencei-tónál idén nyáron közös sporttábort szervez a Budapest Honvéd labdarúgócsapata és a Duracell.
A Bozsik Stadionban tartott sajtótájékoztatón kiderült, hogy a július 15. és 20. között sorra kerülő velencei táborban 150, 6 és 14 év közötti gyerek vehet részt, akik a Duracell egyik promóciós programjának győztesei lesznek. A Honvéd a szakmai hátteret biztosítja, ugyanis utánpótlásedzői tartják majd Agárdon és Gárdonyban a sportfoglalkozásokat, amelyek leginkább a futball köré épülnek. Valószínűsíthető, hogy a felnőtt csapat trénere, Supka Attila több játékosával együtt látogatást tesz a táborban, amelynek programjában a labdarúgás mellett például vízitúra és kajakozás is szerepel.George F. Hemingway, a kispesti klub tulajdonosa elmondta, az egyesületnek olyan hasznot hajthat az amúgy teljes egészében a Duracell által finanszírozott tábor, hogy a résztvevő gyerekek kellemes élményeik révén a Honvéd szimpatizánsai lehetnek.
Legfrissebb hírek

NS-infó: Komáromi elköszönt a Maribortól – ez az NB I-es klub szerződtetheti

Labdarúgó NB I
8 perce

Női kosár: Az ismeretlenbe vetem bele magamat – Sitku-Varga Alíz

Kosárlabda
8 perce

Összeszokott, magasan letámadó Twente vár a Fradira

Európa-liga
11 perce

Lőrincz Tamás: A szövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
19 perce

Ferran Torres sapkája a Fehér Ház figyelmét is felkeltette

Spanyol labdarúgás
45 perce

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
1 órája

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
1 órája

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
2 órája