ALAPVONAL. Végh Antal éppúgy a szocializmus egyik furfangos szelepe volt, ahogy a műfajában nála klasszisokkal tehetségesebb Hofi Géza is. Még az sem véletlen tán, hogy Hofi a futballt mint témát vele egy időben »találta meg«.

ALAPVONAL. Akkor tizenkilenc éves fiamnak elmondtam a titkot, július 7-én este, a balatonakali állomás melletti sörözőben, a tó átúszása után – csak ő indult – Azt, hogy az úszó Risztov Éva 10 kilométeres nyílt vízi győzelmére gondolok, de úgy emlékszem, meg is bántam, hátha »locsogásom« dönti romba a reményt

ALAPVONAL. Sebes 1954. július 5-i őszinteségét szerintem a hazatérés során tapasztaltak – no meg a gyarló természete – változtatták meg. Emlékszem, el-elcsuklott a hangja, ha a vb-döntő szóba került, de saját hibájáról nem volt hajlandó beszélni többet.

ALAPVONAL. Amikor a labdarúgásra csodálkoztam, egy dolgot képtelen voltam fölfogni tízévesen. Miért gúnyolja a győztes a vesztest mámorosan, miért nem vigasztaló szóval közeledik felé?

ALAPVONAL. Aggódó vezetőink nem a vereségtől, hanem Papp László győzelmétől féltek! Nem „kockáztathattak” tehát! Egyszerűbb volt letiltani őt.

ALAPVONAL. Varga Zoltán a sorsa – a pőre életrajza! – által determinált pályát futotta be ugyanis, amelynek a hatvanas évek magyar futball­valóságával menthetetlenül össze kellett ütköznie.

ALAPVONAL.A hős, aki identitást ad, hazug illúziót hozó sztárrá, a szurkoló függésbe került rajongóvá, az „istenek ajándéka”, ahogy Coubertin írta a sportról, az üzlet lelket roncsoló martalékává változik.

ALAPVONAL. Egerszegi Krisztina napra pontosan harminc évvel ezelőtti, a 200 méteres hátúszásban aratott szöuli sikere a csoda említett dimenzióját adta nekem, de nem azért elsősorban, mert kívülállóként, „józan ésszel” nem számítottam rá, az olimpiára várva – nekünk nyolc év után – biztosan nem.