
Labdarúgó NB II
2013.05.30. 13:51
NB III: a Honvéd II és az Újpest B is indulhat az ősszel
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a 2013–2014-es szezonban sem az Újpest, sem a Budapest Honvéd nem indítja el a második csapatát az NB III-ban, a Nemzeti Sport Online információi szerint végül mindkét klubnál úgy döntöttek, hogy csapatuk rajthoz áll a harmadosztályban.

Angol labdarúgás
2013.05.30. 13:46
Chelsea: 20 millió fontért érkezik német szélső
A Chelsea egy újabb lépéssel közelebb került André Schürrle megszerzéséhez, miután megegyezett a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatával a 22 éves szélső vételáráról. A londoniak 20 millió fontért igazolják át a válogatott játékost a hírek szerint, plusz a Kevin de Bruyne kölcsönbe megy a „gyógyszergyáriakhoz".

Minden más foci
2013.05.30. 13:43
Videó: őrjöngő nők marasztalták a Barcához igazoló Neymart
Mint beszámoltunk róla, a brazil labdarúgó-szövetség technikai igazgatója bejelentette: az Anglia elleni felkészülési mérkőzés után elengedik Spanyolországba Neymart, így a Barcelona hétfőn (június 3.) bemutathatja új szerzeményét a Camp Nouban. A brazil válogatott a Konföderációs Kupára készül, és Neymartól már a szurkolók is elbúcsúztak, volt akinek igen nehezen sikerült uralkodni érzelmein. Tinilányok énekelték a brazil futballcsillagnak: „Ne menj el, ne menj el, mert megölnek az emlékek!” Íme!

Egyéb egyéni
2013.05.30. 12:50
Videó: a bázisugró sosem látott magasságból dobta le magát
7220 méteres magasságból vetette magát a mélybe az orosz bázisugró, Valerij Rozov. A 48 éves extrém sportoló a hegyet éppen hatvan éve meghódító Himalája-expedíció előtt tisztelgett. A sportoló mínusz 18 fokban, siklóruhában hajtotta végre a bázisugrást, s egy percen át repült, elérve a 200 km/órás sebességet. Végül 5950 méteren ért földet, a Rongbuk-gleccseren. Íme!

Minden más foci
2013.05.30. 12:34
Porto: portugálok pótolják a Monacóhoz igazoló kettőst
A portugál bajnok Porto labdarúgócsapata mindent megtesz annak érdekében, hogy kitöltse a Monacóhoz távozó kettős (Joao Moutinho, James Rodríguez) által hátrahagyott űrt. Ennek érdekében megszerezték Josué Pesqueirát és Luís Carneirót is, mindkét futballista négy évre írt alá.

Kajak-kenu
2013.05.30. 12:04
Kajak-kenu: Csay, Kiss T. és Noé M. utazhat a világjátékokra
A hétvégi gyorsasági Európa- és világbajnoki válogatóverseny után ezúttal hosszú távon, 11.9 kilométeren mérkőztek meg a kajak-kenusok egy világverseny, konkrétan a július végi-augusztus eleji világjátékokon való részvételért. A három szakágban Csay Renáta, Kiss Tamás és Noé Milán képviselheti a magyar színeket Caliban.

Minden más foci
2013.05.30. 11:59
Videó: a 26. tizenegyes után jutott tovább a Newell's
Miután az első mérkőzéshez hasonlóan a visszavágón sem született gól, a tizenegyesekre maradt a döntés a Newell's Old Boys–Boca Juniors argentin párharcban a Libertadores-kupa negyeddöntőjében, abban pedig előbbi pályaválasztóként 10–9-re bizonyult jobbnak – a 13. párban született meg a döntés –, így várhatja az elődöntős folytatást. Tekintse meg a tizenegyespárbajt és az ünneplést!

Légiósok
2013.05.30. 11:45
Légiósok: Hajnal ismét edzésbe állt a Stuttgartnál
A hónap elején bokaszalag-szakadást szenvedő Hajnal Tamás ismét edzésbe állt a német élvonalbeli VfB Stuttgart labdarúgócsapatánál – írja a Kicker magazin. A 32 éves magyar válogatott középpályás mellett Felipe Lopes is újra a társakkal gyakorolt.

Amerikai sportok
2013.05.30. 11:23
NHL: az előrelépés érdekében edzőt váltott a Rangers
Menesztették John Tortorellát, az észak-amerikai jégkorongligában (NHL) szereplő New York Rangers vezetőedzőjét. Az 54 éves szakvezető a 2008–2009-es szezon közben vette át a Rangers irányítását, legjobb eredménye a csapattal egy elbukott főcsoportdöntő volt a 2011–2012-es idényben.

Minden más foci
2013.05.30. 11:18
Videó: Alexandre Pato ismét óriási ziccert puskázott el
A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában a Goiás 1–1-es döntetlent játszott a Corinthiansszal. Az AC Milan korábbi támadója, Alexandre Pato hat méterről bombázott kapu fölé. (Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Libertadores-kupa nyolcaddöntőjében is elpuskázott egy óriási ziccert Pato, egy méterre a gólvonaltól a labda mellé rúgott.) Íme!
6714
/
7026






