
Utánpótlássport
2024.06.07. 17:41
Rátgéber László: Nem atlétákat edzünk, hanem embereket
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben január elején indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Rátgéber László kosárlabda-mesteredző, a sportág legendás alakja – az egyebek mellett Euroliga-győztes és kilencszeres magyar bajnok tréner – osztja meg gondolatait arról, hogy megfelelő kommunikációval hogyan hidalhatók át az edzők és a tanítványok közötti generációs különbségek.

Utánpótlássport
2024.05.31. 16:35
Sportszülők akadémiája: fontos a sport és a tanulás összhangja
A Magyar Edzők Társaságával (MET) együttműködésben készülő Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó neves szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten a MET Sportszülők Akadémiája című rendezvénysorozatának ötödik eseményéről számolunk be, amelyen ismét szaktekintélyek gondolatait hallgathatták meg az érdeklődők.

Utánpótlássport
2024.05.31. 10:32
Családban marad: a sorozat vendége Balzsay Károly, Hanna és Jázmin
Az UP Sport YouTube-csatornáján látható sorozatban olyan családi kötelékeket mutatunk be, amelyekre messzemenően igaz a mondás: volt mit örökölni. A Családban marad márciusi vendégei Balzsayék: a profi világbajnok bokszoló apuka, Károly és két lánya, a 16 éves tornász, Hanna, valamint a 14 éves öttusázó, Jázmin.

Utánpótlássport
2024.05.24. 17:11
Mesterfogások: Pánczél Gábor: Kudarcok nélkül nincs siker
A Magyar Edzők Társaságával együttműködésben indított, Mesterfogások című sorozatunkban az utánpótlás-edzői szakmát szeretnénk közelebb hozni olvasóinkhoz. A fiatalokkal foglalkozó szakemberek elemeznek egy-egy, a mindennapi munkájukban felvetődő problémás szituációt, és elmondják, azok megoldására milyen praktikákat alkalmaznak. Ezen a héten Pánczél Gábor, az MTK Budapest cselgáncsszakosztályának vezetőedzője, korábbi férfi szövetségi kapitány osztja meg gondolatait arról, hogy a gyerekek – különösen a küzdősportokat űző fiatalok – manapság egyre kevésbé akarnak versenyezni, és ez igencsak megnehezíti a minőségi utánpótlás nevelését.
62
/
68
















