4 város tornája: Zágráb nyert, Budapest követte

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.07.08. 16:56
null
Zágráb győzelmével ért véget a hagyományos, ezúttal Budapesten rendezett 4 város tornája elnevezésű ifjúsági sportvetélkedő, amelyen múlt csütörtöktől vasárnapig 400 sportoló 6 sportágban (asztalitenisz, atlétika, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda) mérte össze tudását. A második helyen a házigazdák csapata végzett, megelőzve Pozsony és Ljubljana együttesét.

„Izgalmas versenyek, sportszerű jelenetek, kiváló hangulat: a rendező Budapesti Sportszolgáltató Központ nevében büszke vagyok arra, hogy méltó módon láthattuk vendégül az 1996-ban útjára indult sorozatot – mondta Garamvölgyi Bence, a BSK ügyvezetője. –

Ennek nyomán – első alkalommal – Fair Play-díjakat is kiosztottak szervezők. Elismerést kaptak a pozsonyi kézilabdázók, miután edzőjük, Tomás Kysel és játékosuk, Richard Múdry a ljubljanaiak elleni mérkőzés vége felé, szoros állásnál jelezte: a játékvezetők rosszul ítéltek meg egy oldalbedobást, amely így a szlovén különítménynek jár. A találkozót egyetlen góllal (21–20) nyerte Pozsony. Díjat ért továbbá a budapestiek, a pozsonyiak és a zágrábiak közös döntése: saját kosárlabdázóikkal segítették ki az e sportágban csapatot kiállítani nem tudó ljubljanaiakat.

A szervezők szabadidős és kulturális eseményekkel is kedveskedtek a vendégeknek, akik a magyar főváros nevezetességeinek megtekintése mellett a Palatinus strandon is hűsölhettek. A Kristály Színtéren rendezett vasárnapi záróünnepségen a Magyar Parkour Szövetség tartott bemutatót, majd lemezlovas gondoskodott a partihangulatról.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: 400 fiatal vett részt a seregszemlén Forrás: Budapesti Sportszolgáltató Központ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
4 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
4 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2026.09.25. 20:07

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27