Gyorskorcsolyázásban született meg a hazaiak első aranyérme

Az már a hét elején eldőlt, hogy betegség miatt visszalép az indulástól a versenyszám 2010-es aranyérmese, a cseh Martina Sábliková. A sportág háromszoros olimpiai bajnoka már az előző, 2006-os olaszországi ötkarikás megméretésen, Torinóban is ott volt az indulók között, s amennyiben felgyógyul az 5000-es döntőre, amelyet kétszer is megnyert, úgy ez már a hatodik olimpiája lesz, de már nem ő a fő esélyes.
A második párban induló holland Merel Conijn ideje volt az első igazán mérvadó, akit aztán közvetlenül a jégfelújítás előtt a belga Sandrine Tas múlt felül 39 századmásodperccel. A hetedik pár után viszont a kazah Nagyezsda Morozova vette át a vezetést öt századmásodperccel megelőzve a belgát. De csak ezután következtek az igazi favoritok.
A négy éve, Pekingben ezüstérmes olasz Francesca Lollobrigida az őrjöngő hazai szurkolók buzdítása közepette 3:54.28-as új olimpiai csúccsal ért célba, s a vele együtt futó kanadai Valerie Maltais is megelőzte a kazah lányt. A következő párban éppen kettőjük közé ékelődött be a norvég Ragne Wiklund, s ekkor már csak ketten voltak hátra. Azonban nagyon gyorsan eldőlt, hogy ők már nem lesznek veszélyesek az éllovasokra, végezetül a holland Joy Beune a negyedik, a kanadai Isabelle Weidemann az ötödik helyen zárt. Olaszország pedig első aranyérmét ünnepelhette az olimpián.
TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ–CORTINA 2026
GYORSKORCSOLYA
Női 3000 méter
1. Francesca Lollobrigida (Olaszország) 3:54.28 perc
2. Ragne Wiklund (Norvégia) +2.26 mp hátrány
3. Valerie Maltais (Kanada) +2.65
4. Joy Beune (Hollandia) +3.84
5. Isabelle Weidemann (Kanada) +4.96
6. Nagyezsda Morozova (Kazahsztán) +6.92








