Kinyíltak az olimpiai falu kapui Milánóban

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2026.02.06. 09:23
null
A magyar korcsolyázók is előkapták a telefonjukat, és természetesen készültek a szelfik az olimpiai faluban (Fotók: MTI/Illyés Tibor)
Jó hangulatban várták a sportolók, köztük a magyar versenyzők csütörtökön a média képviselőit – kinyíltak az olimpiai falu kapui a rajt előtti napon.

Megérkezett az olimpiai láng a sportolók falujába is csütörtök délután Milánóban, s ezen a napon a falu is kinyitotta a kapuit, így az újságírók, tévések is láthatták, hol laknak a verseny idején a játékok főszereplői.

A magyar csapat főhadiszállása a falu főteréről, amelyet a hagyománynak megfelelően az öt karika ural, s ahol minden bizonnyal a legtöbb fotó készül majd, jól látszik, hiszen az ablakokban ott „virítanak” a piros-fehér-zöld zászlók: a jeges küldöttség a milánói faluban a kínaiak fölött és a lettek alatt lakik a harmadik emeleten.

Viszonylag kis szobákban és kétágyasokban, ez változás a négy évvel ezelőtti pekingi szálláshoz képest, ám akkor a koronavírus-járvány írta a szabályokat, a milánói és cortinai faluban szerencsére ez már nem így van.

Pavlova Maria (balra) és társa, Sviatchenko Alexei (középen) élvezi a napsütést az olimpiai faluba

A szobák tehát nem nagyok, a hírek szerint a verseny után kollégiumként funkcionál majd az épületegyüttes. Somodi Maja rövid pályás gyorskorcsolyázó az MTI tudósítójának az előző megállapítást akként árnyalta, hogy ő nem feltétlenül számított nagyobb szobákra, jobban felszereltekre viszont igen: kevés a polc, a szekrény, ezért nehéz a pakolás.

Rövid pályás gyorskorcsolyázóink mellett a megnyitóig még a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei műkorcsolyapáros is élvezi az olimpiai hangulatot, utána viszont a Milánótól másfél órára lévő Bellinzonába utaznak, s a jövő vasárnapi rövidprogramra és a másnapi kűrre Svájcban készülnek – ennek egyik oka az, hogy Milánóban csupán egyszer edzhetnének naponta, ez pedig nem elég, a másik meg az, hogy így talán jobban koncentrálhatnak saját magukra és a programjaikra, s nem vonja el túlságosan a figyelmüket az olimpiai hangulat.

TIBORCZ Dániel; NÓGRÁDI Bence
Nógrádi Bence (balra) és Tiborcz Dániel jókedvűen „lakta be” a kétágyas szobát

A falu egyébként hasonlít a korábbiakhoz, a nagy, öt blokkra (például proteines vagy éppen tésztás) osztott étkező mellett kikapcsolódásra is van lehetőségük a sportolóknak, akár a videójátékos szobában, akár a mentális szobában, de kialakítottak egy úgynevezett napozót is – mivel a többnapos esőzés után csütörtökre kiderült az ég, ezt a részt is nagy kedvvel vették igénybe a nyílt napon a falu lakói.

 

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
1 órája

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
1 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
10 órája

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
14 órája

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
16 órája

A svéd válogatott győzelmével kezdődött a női hokitorna az olimpián

Téli olimpia 2026
17 órája

Lecsapott a norovírus: elhalasztják a finn női hokisok Kanada elleni mérkőzését

Téli olimpia 2026
20 órája

Bobban, hódeszkában és síakrobatikában sincs már magyar induló az olimpián

Téli olimpia 2026
22 órája
Ezek is érdekelhetik